Kövess minket

Bulvár

15 év börtönt kapott 6ix9ine korábbi menedzsere, Kifano ‘Shotti’ Jordan

Jordan bűnösnek vallotta magát két fegyverrel való visszaélésben is.

Megosztva

Forrás:

Tekashi 6ix9ine korábbi menedzsere, Kifano “Shotti” Jordan, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Treyway brand kinőtte magát, 15 év börtönt kapott két fegyverrel való visszaélés miatt. A New York-i ítélőtábla a lehető legalacsalonyabb büntetést rótta ki Jordanra, aki végig együttműködő volt és a bűnösségét is elismerte. Ezzel lezárult a Nine Trey Gangster Bloods nevű utcai banda bírósági ügyének egy újabb fejezete.

Jordant 2018 novemberében tartóztatták le 6ix9ine-nal együtt, akinek ekkor már nem volt a menedzsere, mert a rapper napokkal az őrizetbe vétel előtt kirúgta a teljes stábját, állítása szerint azért, mert már nem bízott meg bennük, de Shotti szerint az is szerepet játszott a döntésben, hogy 69 így próbált eltávolodni a Nine Trey Gangster Bloods bandától, amit a hatóságok már egy ideje figyeltek. Jordant eredetileg 6 különböző vádponttal gyanúsították, melyben a bandatevékenység, több erőszakos cselekmény és fegyverrel való visszaélés is szerepelt, ebből végül két fegyveres bűntettben vallotta magát bűnösnek idén márciusban.

Mindkét incidens tavaly áprilisban történt. 2018. április 3-án Jordan és 6ix9ine, valamint több másik személy kirabolt egy rivális bandát, a rablás során Jordannél fegyver volt, amit nem sütött el, de fenyegetően lépett fel vele. Ezért 5 év börtönt ítéltek meg neki, ami a lehető legalacsonyabb kiszabható büntetés ebben az esetben. A másik eset április 21-én történt, Jordan, 6ix9ine, és társaik egy étteremben ebédeltek, mikor valaki odalépett hozzájuk és szidni kezdte őket, majd elment. A rapper, Jordan és a többiek kocsiba ültek, majd mikor látták, hogy a korábban beszóló férfi követi őket, Jordan kiszállt és két lövést is leadott az autóra. Ezért 10 év börtönt ítéltek meg neki, mely szintén a kiszabható legalacsonyabb büntetés.

Jordan az utolsó szó jogán sírva kért bocsánatot mindenkitől, akinek valaha ártott. „Nagyon sok erőszakon vagyok túl. Maximálisan vállalom a felelősséget. Garantálom, hogy soha többé nem láttok engem bíróságon. Bocsánatot kérek az áldozatoktól és a családjaiktól is” – mondta könnyeivel küszködve.

6ix9ine szintén bűnösnek vallotta magát több vádpontban és együttműködik a hatóságokkal, az ő ítéletére egyelőre várni kell.

(Complex, Pitchfork)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés