Kövess minket

Aztaa

150 új munkát hoznak létre 21 Savage hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programja segítségével

A rapper továbbra is segíteni szeretné a közösséget.

Megosztva

Forrás:

21 Savage-ről az elmúlt hetekben csak a bevándorlásiak általi letartóztatása kapcsán lehetett hallani, de amióta elengedték megpróbál tenni róla, hogy pozitívabb energiák szabaduljanak fel körülötte. Elsőként, létrehozott egy „21 Savage Bank Account Campaign” nevű programot a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő Get Schooled és Juma nevű civil szervezetekkel, most pedig ennek a programnak a keretében 150 állást biztosítanak fiatalok számára.

A program keretein belül a hányattatott sorsú és ezáltal a munkapiacra nehezebben belépő fiatalokat kívánják segíteni. A 150 munkahely mindegyike büfés állás lesz, különféle sportrendezvényeken, szerte Amerikában. A fiatalokat betanítják, plusz egyéb karrierlehetőségeket is vázolnak nekik. 21 Savage szerepe azon túl, hogy ő az arca az egész kampánynak, abban merül ki, hogy tanácsokat ad a jelentkezőknek, hogy a megszerzett fizetést miként tudják okosan elkölteni, valamint befektetni.

„Habár a „Bank Account” című dalom első lett a slágerlistákon, semmit sem tudtam a bankokról és a megtakarításokról fiatal éveim alatt. Sokat kellett tanulnom, egyre tudatosabban intéztem a pénzügyeimet, rájöttem mennyire jó érzés, ha te irányítod a pénzed és nem fordítva. Szeretnék segíteni azoknak a fiataloknak, akik hasonlóan nehéz körülmények között nőttek fel, hogy okosabban kezeljék a pénzt” – mondta 21.

[vembed youtube=”ajPd6zpKFtM” ](VIBE)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés