Kövess minket

Zene

1986 óta először történhet meg, hogy több pénzt termel a bakelit piac, mint a CD eladások

Folytatódik a CD formátum mélyrepülése.

Megosztva

Forrás:

Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének féléves összegzése szerint az idei lehet 1986 óta az első év, mikor nagyobb lehet a bakelitpiac, mint a CD piac.

A tavalyi adatok azt mutatták, hogy a CD eladások háromszor olyan gyorsan csökkennek, mint ahogy a bakelit eladások nőnek, ez a folyamat pedig idén is folytatódott. 

A legújabb számok szerint 2019 első félévében 8.6 millió lemezt értékesítettek, és ezzel 224.1 millió dollárnyi bevételt termelt a bakelit piac, és habár CD-ből még mindig több fogy (18.6 millió db), de a CD-k alacsony árának köszönhetően ez jelenleg egy 247.9 millió dolláros piac. A jövőben a két formátum bevételei közötti különbség tovább szűkülhet, az év végén pedig a bakelit bevételek meg is előzhetik a CD bevételeket, ha ez bekövetkezik, akkor ez lesz az első ilyen alkalom 1986 óta.

A jelentés kiemeli, hogy habár a bakelit piac meredeken növekszik, még így is marginális a szerepe (4%) a zenevásárlási piacon, amit a streaming ural 62%-os részesedéssel.

(NME)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés