Kövess minket

Elektronikus

20 éves lett a világ egyik legbizarrabb klipje, mely kiparodizálta a rap videókat

A Windowlicker nem csak az elektronikus zenében, de a mainstreamben is mérföldkő volt.

Megosztva

Forrás:

Pontosan két évtizeddel ezelőtt jelent meg Aphex Twin legendás „Windowlicker” című klipje, mely rengeteg kilencvenes években tévéző gyereknek okozott lelki traumát, miközben hatalmas hatással volt a zenei világra. 

Richard D. James aka Aphex Twin egyik leghíresebb száma épp a hasonlóan elborult „Come To Daddy” mainstream sikere után jelent meg, és keveredett benne a Warp kiadóra jellemző hektikus elektronika egyfajta nyugtató balladával. A hozzá tartozó klip londoni premierjére voltak akik egészen Finnországból érkeztek, a hype tehát érezhető volt. A Chris Cunningham által megálmodott videó egyszerre volt a hiphop klipekre jellemző klisék paródiája, és egy félelmetes lázálom.

[vembed youtube=”5ZT3gTu4Sjw” ]A videó két nagyszájú arc utcai furikázásával indul (a stáblista szerint „Homies”), ahogy épp csajok után kutatnak. Ki is szúrnak két lányt, akiket megpróbálnak felszedni, de a csajok inkább nem kérnek belőlük. Az erölködéseik közben egyszer csak beléjük hajt hátulról egy fehér limo, amiben a démoni mosollyal rendelkező Richard D. James ül. Ez az intro rész körülbelül kitölti a 10 perces klip felét, miközben rekordszámú, 127 db káromkodást tartalmaz. Emiatt be is volt tiltva az MTV-n, csak az éjszakai sávban merték leadni, akkor is cenzúrázva, vagy megrövidítve. 

A folytatásban James elcsábítja a lányokat, akiknek az arca totálisan eltorzul, hol felvéve a producer gonosz pofázmányát, hol pedig valami ennél is rondábbat produkálva. A klip végül egy horrorba áztatott hiphop klisében végződik, a lányok a napsütésben riszálják, miközben James arany nyaklánccal a nyakában spricceli rájuk a drága pezsgőt.

Cunningham amúgy saját bevallása szerint nem gyűlölőletből parodizálta ki a hiphop klipeket, sőt, kifejezetten kedveli a stílust, és mindig meglepődött, hogy tudnak minden videóval egyre több hedonisztikus vizuált belesűríteni. A „Windowlicker” klipje szerencsére az elmúlt 20 év alatt egy cseppet sem lett kevésbé hatásos, még mindig egy mestermű.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés