Kövess minket

Film

2022 tavaszán érkezik az Atlanta rég várt 3. évada

Megosztva

Megjelenési dátumot kapott Donald Glover, alias Childish Gambino Emmy-díjas sikersorozatának, az FX műsorán futó Atlantának a 3. évada – írja a Variety.

A széria két hosszú év után tér vissza március 24-én, rögtön két új epizóddal. Ezután hetente jönnek majd az új részek; a nézők összesen 10 részre számíthatnak. Újdonság, hogy az évad már a Hulun is streamelhető lesz, eddig csak az FX-en futott kijelölt idősávokban (igaz, azóta felkerült az első két szezon a szolgáltató kínálatába).

Fontos, hogy a sorozat harmadik és negyedik évadát egyben rögzítették, így a készítők be vannak tárazva tartalomból.

Mint a Variety említi, az egyik szezon Atlantában, míg a másik Európában játszódik, utóbbi kalandok láthatóak majd most márciusban. A frissen közzétett, hivatalos szinopszis szerint a harmadik évad majdnem teljes egészében az európai kontinensen játszódik, ugyanis itt turnézik épp Earn (Donald Glover), Alfrerd, alias Paper Boi (Brian Tyree Henry), Darius (LaKeith Stanfield) és Van (Zazie Beetz). Mint említik, a csapat kénytelen megküzdeni a hirtelen jött, ám mégis rég áhított sikerrel, és az új környezetet is szokniuk kell még.

Ami a promót illeti, az FX most, avagy a karácsonyi napokban fogja ledobni az új trailert/ízelítőt az ABC és az ESPN által közvetített ünnepi NBA meccsek alatt. A rajongókkal együtt már mi is tűkön ülve várjuk, hogy mivel készül majd Gambino és a stábja, a léc ugyanis elég magasan: mint Glover 2020 novemberében írta, az új évadok zsenialitásához “csak a Maffiózók érhet majd fel”.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés