Kövess minket

Aztaa

2027-ben nyitná meg a kapuit az első űrhotel

Megosztva

Az utazás azon szerelmesei, akik úgy érzik, kimaxolták a Föld összes fontosabb látványosságát, hamarosan újabb célállomást írhatnak fel a bakancslistára, hisz ha minden a tervek szerint halad, még ebben az évtizedben, 2027-ben megnyílik az első luxus űrhotel.

A kaliforniai startup cég, az Orbital Assembly Corporation bejelentése szerint 2025-ben kezdik építeni az alacsony Föld körüli pályára állított Voyager Station nevű űrállomást, mely egy valódi, csillagok közötti üdülőhely lesz.

A Voyagert közel 400 embernek elengedő kabinnal, éttermekkel, mozival, edzőteremmel, koncertermekkel és gyógyfürdővel együtt nyitnák meg a nagyközönség előtt, de lesznek a Földre néző társalgók is, ahol az emberek gyönyörködhetnek a tájban. Az óriáskerékre hasonlító futurisztikus szerkezet többi részét az áramért, levegőért, és vízért felelős rendszerek teszik majd ki.

A cég tisztában van vele, hogy a várhatóan überdrága utazás (az első számítások 5 millió dollárról szólnak) eléggé beszűkíti a vendégkörüket, ezért már most árusítani kezdték a hotel egy részét, egyrészről állami szerveknek, akik űrhajósaik kiképzésére használhatnák a helyet, másrészről fix vendégeknek, akik meg is vásárolhatnának egy-egy szobát, egyfajta űrnyaralóként használva azt.

A Voyager Station 90 percenként kerüli majd meg a Földet, és mesterséges gravitációt fog használni, mely a Föld gravitációjának 1/6-át jelenti. Egy részletes felkészítés után a turistákat az Elon Musk által alapított, jelenleg tesztelés alatt lévő SpaceX űrhajókkal szállítanák fel a napenergiát használó állomásra.

Tom Spilker, a cég technikai vezetője azt mondta, nem használnak semmilyen eddig még nem ismert technológiát az űrhotel építésénel, csakis a jelenleg elérhető technológiákat használjak majd, de azokat nem hagyományos módon.

[vembed youtube=”Ao5o3EgQ-sU” ](Hypebeast, Designboom)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés