Kövess minket

Hiphop

21 Savage rettenetesen unja már a beefeket – összefogásra buzdít

Szeressük egymást gyerekek.

Megosztva

Forrás:

Ha egy nagyon gyenge szóviccel szeretnénk élni, mondhatnánk, hogy a ’60-as évek beatkorszaka után mostanában a beefkorszakot éljük, hiszen egyik napról a másikra a rap-szcéna prominens képviselői esnek egymás torkának, néha látszólag komolyabb indok nélkül. Ámbár az ezzel járó felhajtás általában jól jön a résztvevő feleknek. Nekünk, külső szemlélőknek pedig roppant szórakoztató a (cica)harc, de egy idő után erre is rá lehet unni, mint a Barátok Köztben Berényi Miki csínytevéseire. Így van ezzel 21 Savage is. Az atlantai emszí legszívesebben örökre száműzné a rap zenéből a beef intézményét, mert szerinte egyesek csak azt szeretnék látni, hogy vér folyjon, és kinyírják egymást a fiatal (és gazdag) előadók. Erről, illetve az egység fontosságáról egy tegnapi, rövidke Twitter posztban emlékezett meg.

[twitter]https://twitter.com/21savage/status/1003766117553332229[/twitter]
Bár – mi nagyon kíváncsiak lennénk rá – Huszonegy nem tesz említést arról, milyen felsőbb erő szeretné holtan látni a hadakozó rappereket.

Mint ahogy konkrét beefekről sem beszél, pedig választék lenne bőven. Elég a Pusha T vs. Drake, a Chief Keef vs. 6ix9ine, a Lil Uzi Vert vs. Rich The Kid vagy a Daz Dillinger vs. Kanye West viszályra gondolnunk.

Aztán nehogy egy diss trekket kapjon az arcába a véleménye miatt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés