Kövess minket

Hiphop

21 Savage valójában 12 éve illegálisan tartózkodik Amerikában, kitoloncolhatják

Mint kiderült a rapper nem is atlantai, pedig ezt állította magáról.

Megosztva

Forrás:

Őrizetbe vették 21 Savage-t az amerikai Bevándorlási és Határvédelmi Hivatal emberei, miután kiderült, hogy a rapper több mint 12 éve illegálisan tartózkodik az országban, nem is atlantai natív.

A rappert úgy ismerte meg Észak-Amerika és a világ, mint kemény atlantai rappert, akit az utca nevelt. Zenéjét is ezek a motívumok kísérték végig, pedig valójában nem Atlantában nőtt fel, csak 2005-ben érkezett az országba, legálisan ugyan, de egy évvel később lejárt a vízuma, tehát 2006-tól illegálisan tartózkodik Amerikában. Ügyét nehezíti, hogy 2014-ben októberében kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért ítélték el, ami extra okot adhat a hatóságoknak arra, hogy kitoloncolják, cserébe viszont rengeteget jótékonykodott az atlantai lakosok javára.

[vembed youtube=”6wtwpUwxQik” ]21, igazi nevén Sha Yaa Bin Abraham-Joseph 12 éves kora óta él Amerikában, a hírek szerint angol állampolgársággal rendelkezik, de valójában az egykori brit gyarmat Dominikáról származhat.

Ügyvédje a TMZ-nek elmondta, jelenleg is dolgoznak azon, hogy kihozzák a zenészt, együttműködnek a hatóságokkal, hogy tisztázzák a félreértést. “Mr. Abraham-Joseph egy valódi példakép a fiatalok számára, különösképp az Atlantában, hisz több hátrányos helyzetűeket segítő programot is elindított.” A rappert egyelőre fogva tartják, míg döntenek az ügyéről. 21 mellett egy másik rappert, Young Nudy-t is letartóztatták a hatóságok.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés