Kövess minket

Aztaa

36 millió forintért kelt el egy szigszalaggal falra ragasztott banán az idei Miami Art Baselen

mOdeRn aRT.

Megosztva

Idén sokadik alkalommal, december 5-e és 8-a közt ismét megrendezésre került a Miami Art Basel, a Miami mellett Hongkongban és Bázelben is tartandó Svájcból indult kiállítás/vásár, melyet a nyugati-és tengerentúli kortárs összművészet egyik legfontosabb eseményének tartanak. Az idei, négynapos event, melyen közel négyezer művésznek nyílik lehetősége arra, hogy prezentálja munkáját (többek közt itt debütált az offline térben az általunk is bemutatott, Young Thug képeket festményekkel párosító Hajar Benjida @youngthugaspaintings projektje) különösen emlékezetes marad, mindez pedig nem másnak, mint egy

falra szigszalagozott banánnak köszönhető, ő az:

Forrás: Moose Gazette

Az installáció Maurizio Cattelan olasz szobrászművész munkája, aki szó szerint annyit csinált, hogy fogott egy banánt és egy tekercs szigetelőszalagot, majd a gyümölcsöt odatapasztotta a falhoz, ezzel pedig az egész világsajtó figyelmét felkeltette. Az igazán nagy attrakciót a kiállítási “darab” megvétele jelentette, ugyanis a banán az Art Basel aukcióján szinte rögtön el is kelt, nem kevesebb, mint 120 ezer dollárért, vagyis közel 36 millió forintért vásárolta meg egy meg nem nevezett francia nő.

A globális kereskedelmet szimbolizálni kívánó mű a Komédiáscímet kapta, és mint kiderült, még kettő készült belőle. Az első kettő 120 ezerért kelt el a Galerie Perrotin és az imént említett magánszemély számára, egy harmadik pedig már 150 ezerért került egy múzeum gyűjteményébe. Emmanuel Perrotin, a Galerie Perrotin galéria tulajdonosa a közvéleményt megosztó banánt “kétértelmű poénként” jellemezte, amely “egyszerre képes szórakoztatni és bírálni is”. Mint utólag kiderült, az alkotás Cattelan beleegyezése alapján szabadon rekonstruálható, hiszen a fő hozzávalója hamar megfonnyadhat, esetleg elrohadhat, lévén, hogy egy valódi banánról van szó. 

Forrás: Artnet News

Forrás: The Guardian

A széleskörű vitát gerjesztő (a fő vitás kérdés: „Most akkor ez művészet, vagy sem?”), virálissá vált Komédiás története egyébként a minap vett váratlan fordulatot, amikor is jött David Datuna performanszművész, aki a Perrotin Galériában odasétált a banánhoz, letépte róla a ragasztószalagot, lefejtette a sárga, kissé fonnyadozó, megbarnult héjat róla, majd

megette a falra ragasztott gyümölcsöt.

Amikor megkérdezték, miért tette, azt mondta, azért, mert éhes volt. Ennek hangot is adott akciója közben: mint a The Blast alább mellékelt felvételén is hallható, Datuna azt ismételgeti a performansz közben, hogy „hungry artist”, vagyis „éhes művész”. Az ügyből szerencsére nem kerekedett botrány, hiszen rekonstruálhatóságát kihasználva rögtön helyettesítették is az eredeti banánt egy másikkal. [vembed youtube=”taCCnhoK490″ ] Annak ellenére, hogy nem lett balhé, akkora tömeg gyűjt össze, hogy ki kellett hívni a rendőröket, akik viszont nem igazán tudták hova tenni a furcsa szituációt, Steven Feldman kapitány állítólag szűkszavúan annyit nyilatkozott, hogy „ez érdekes volt.”

Nem egy szigszalagos banán Cattelan első meglepő és nem várt agyszüleménye: az olasz alkotó ezelőtti legnagyobb (és fényévekkel drágább) dobása egy 24 karátos aranyból készült, hibátlanul működő, akár otthoni használatra is alkalmas vécé volt, ami szintén az emberi galádság ésvagy trollkodás áldozatául esett, ugyanis ellopták Winston Churcill szülőházából(!), ahol ki volt állítva(!!!).

A gyümölcs természetesen az egész internetet lázba hozta, a mémgyárak dolgozói munkához is láttak, a zseniális, humoros termékeket gyártó Pizza Slime pedig elkészítette a saját, Komédiás-inspirálta pulóverét, amit remélhetőleg egyszer azért tényleg piacra is dobnak majd 120 ezer dolláros áron. [instagram]B5zE-xmBsgt[/instagram]

(CNN / 444)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés