Stílus
5 tény a zenehallgatás mellett!
A zene, természetesen nem mindegyik, de olykor csodákra képes. Néhány modern klinikán használják fájdalomcsillapításra, pihentetésre, nyugtatásra, sőt olykor még a stressz kezelésébe is bevonják. Azt már az ókorban is tudták, hogy a zene kellemes érzetet kelt, de azzal, hogy ennek mi a tudományos alapja, a kutatók csak jóval később kezdtek el foglalkozni.
Fotó: Getty Image / Istock / Europress
A zenehallgatás az egész agy működését befolyásolja. Többek között serkenti a dopamint, amely a pozitív érzéseinkre van hatással. Hatására nemcsak jól érezzük magunkat, hanem lelkesek is vagyunk. Érdekesség, hogy a zene épen tartja az agy központi részét, miközben különleges hatással van ránk. Immáron az orvosok zeneterápiával kezelik az Alzheimer-kórban szenvedőket, illetve a zenét alkalmazzák már lábadozó betegeknél is.
A Huffington Post összegyűjtötte a legmeggyőzőbb érveket a zenehallgatás mellett, az 5 legfontosabb pedig az alábbiakban olvasható.
Csökkenti a stresszt és a szorongást
Még mielőtt annyira előre szaladnánk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a zenéhez már jóval a szülés előtt szoktatják a babákat. A tudósok rájöttek arra, hogy a lassú és kellemes, szöveg nélküli zene hallgatása nemcsak a babákat nyugtatja meg, hanem a stresszes vagy fájdalmat átélő embereket is. A ritmus és a hangzás hatással van a szívritmusra és a vérnyomásra. Azt is kimutatták, hogy egyes esetekben erősebbek, mint a vényköteles nyugtatók. Hozzátették, hogy nemcsak a zene hallgatása nyugtathat meg, hanem maga az éneklés is.
Fájdalomcsillapító
A zene fájdalomcsillapító hatását illetően már több tanulmány született. A kutatásban gerincműtét előtt állók vettek részt, akiket arra utasítottak, hogy az operáció előtt és után hallgassák meg kedvenc zenéjüket. Ezzel szemben, akik nem hallgattak zenét, erősebb fájdalmat tapasztaltak. Pontosan nem megállapítható, hogy ez miért történt így, de a feltételezések alapján elmondható, hogy kapcsolatban áll a dopaminnal. A kísérletet több rendelőben is elvégezték, és igen, a fogorvosnál is megjelent fájdalomcsillapító jelleg. Úgyhogy, ha legközelebb fogorvosnál jársz, akkor a kedvenc zenéidről se feledkezz meg!
Javítja az immunrendszer működését
A Wilkes Egyetem szakértői azt állítják, hogy a zene bizonyos betegségeket képes megelőzni. Véleményük szerint zenehallgatáskor olyan anyag termelődik, amely az immunrendszer működéséhez elengedhetetlen. Ők hozzátették azt, hogy ez csak komolyzenére érvényes. Kémiai képletekkel írták le, hogy Mozart szonátái csökkentik a szervezet stressz hormonjainak kialakulását.
Az agy karbantartója
Sokan csodálkoznak azon, hogy a fiatalok hogyan tudnak zenehallgatás mellett tanulni. Ha jól választják meg a zenét, akkor segít a tananyag könnyebb memorizálásában is. Ez szintén összefüggésben áll a dopaminnal, amely nemcsak a kedélyállapotot befolyásolja, hanem a tanulási készségeket is. A tudósok ezt egy csoporton igazolták, akik emlékezetkieséstől szenvedtek. Azok, akik rendszeresen, napi szinten hallgattak zenét javult a verbális emlékezetük, sőt kevésbé voltak depressziósak, azokhoz a társaikhoz képest, akiknél nem alkalmaztak zeneterápiát.
Mozgásra fel!
Tudjátok, hogy a fitnesztermekben miért szól mindig a zene? És akik edzenek, azok miért hallgatnak zenét? A válasz nem a zene szórakoztató erejében rejlik, hanem abban, hogy a jó ritmus motivál, és plusz energiákat szabadít fel. Több tanulmány is kimutatta, hogy azok, akik futás közben zenét hallgatnak sokkal nagyobb teljesítményre képesek, mint azok, akik nem a kedvenc zenéjüket választják a mozgáshoz. Célszerű olyan zenét választani, melynek ritmusa szinkronban van az edzéssel.
Végül, nem feledkezhetünk meg azokról az általános igazságokról sem, mely szerint a zene segít a koncentrációban, befolyásolja a hangulatot, emlékeket hív elő, növeli a munka teljesítményét és segíti a korlátok legyőzésében.