Sziget
Gerendai Károly: Szükség lehet állami támogatásra a Szigethez
Gerendai Károly szerint ma már szinte lehetetlen hosszú évekre előre tervezni a magyar gazdaságban, a Sziget Fesztivál jövője szempontjából pedig különösen fontos lenne, hogy kiszámíthatóbb környezet alakuljon ki. A Sziget alapítója a GKI konferenciáján arról beszélt, hogy az elmúlt években készített hosszú távú terveikből szinte semmi nem valósult meg úgy, ahogyan eredetileg elképzelték.
Gerendai szerint jelenleg inkább reményekről lehet beszélni a magyar gazdaság jövőjével kapcsolatban, és a turizmusban, vendéglátásban, valamint a rendezvényszervezésben sem lehet még pontosan látni, milyen környezetet teremt majd az új kormány. Szerinte már az is jelentős előrelépést jelentene, ha a gazdaság ismét valóban piaci alapon működhetne.
A Sziget helyzete kapcsán Gerendai különösen őszintén beszélt arról, milyen nehéz időszakon megy keresztül a fesztivál. Bár korábban büszke volt arra, hogy a rendezvény állami segítség nélkül is képes működni, mostanra eljutott odáig, hogy az államtól is segítséget kérne.
„Most már kezdem nem csak hinni, hanem valamennyire látni is, hogy lesz ebből kiút. A kérdés az, hogy bírjuk-e addig szuflával, mert valahogy addig is finanszírozni kell” – mondta.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy számára ez komoly személyes dilemmát jelent. Szeretne ugyanis olyan megoldást találni, amelyben a Sziget hosszú távon állami támogatás nélkül is fenntartható. „Baromira szégyellem is magam, mert szeretnék olyan megoldást felmutatni, amivel nem ez kell” – fogalmazott.
A következő egy év egyik legfontosabb célja ezért a Sziget nemzetközi pozíciójának visszaépítése lehet. A nemzetközi piacon jelentős visszaesést tapasztaltak, ezért egy éven belül minimum 30, de inkább 50 százalékos növekedést szeretnének elérni.Gerendai szerint ha nem sikerül újra növekedési pályára állítani a Szigetet a nemzetközi piacon, akkor az állami segítség legfeljebb arra lenne elegendő, hogy a rendezvényt lélegeztetőgépre rakják.
(HVG.hu)