Kövess minket

Hiphop

50 Cent dollármilliókat kaszál a Bitcoinért is megvásárolható lemezével

Javasoljuk, innentől kezdve 50 Coin néven nyomja tovább.

Megosztva

Forrás:

Valószínűleg még maga 50 Cent sem gondolta volna, hogy élete egyik legjobb döntése lesz Bitcoinért (is) árulni a 2014-ben megjelent, Animal Ambition című lemezét. Akkoriban még szinte alig lehetett hallani a kriptovalutákról, így a legtöbben minimum megmosolyogták a G-Unit alapító ötletét, hogy virtuális fizetőeszközzel próbál üzérkedni. Az ötlet – most már tudjuk – nem csak hogy jól sült, hanem minden képzeletet felülmúló sikersztori kerekedett belőle, hiszen Fifty hétmilliószoros (!!!) haszont könyvelhetett el az elmúlt évek alatt a Bitcoinos eladásokból.

Az Anmal Ambition megjelenésekor egy kripotvaluta 662 dollárt ért, de ennek csupán a töredékéért hozzá lehetett már jutni az albumhoz. Mostanra azonban minden képzeletet felülmúló, 10-12 ezer dolláros árfolyamon kereskednek a Bitcoinnal, így még a legóvatosabb becslések szerint is nagyjából 7 és 8,5 milliót (kb. másfél millárd forint) kaszált Fifty a rap bizniszben forradalminak számító húzásával.

Bár eddig nem éppen a jól megtervezett gazdasági manövereiről volt híres 50 Cent, elég csak a csődeljárásra gondolni ellene, 2018 mégis az ő éve lehet, amennyiben tovább emelkedik a kripotvaluta árfolyama.

(TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés