Kövess minket

Aztaa

6 millió forintért kelt el egy olasz művész láthatatlan szobra

Megosztva

Ezt én is meg tudom csinálni!” – hangzik el gyakorta a kortárs művészettel kapcsolatban, de az alábbi történet esetében kivételesen valóban jogos lenne ezt mondani. Egy 67 éves olasz művész ugyanis 15 ezer euróért, átszámítva több mint 6 millió forintért adta el a legújabb szobrát, mely láthatlan, értsd: nem létezik.

Salvatore Garau persze nem gondolja azt, hogy az Io Sono (magyarul: “Vagyok”) műve nem létezik, sőt, magyarázatot is adott, hogy pontosan miből is áll a szobra. “A vákuum nem más, mint a teret befoglaló energia. Ha azt a teret kiürítjük, és nem marad bent semmi kézzel fogható, a Heisenberg-féle határozatlansági elv szerint annak a bizonyos semminek is van súlya.” – magyarázta a művét a spanyol  Diario AS oldalnak.

Az Io Sono licitje májusban indult az olasz Art-Rite aukciósháznál, eredetileg 6-9 ezer euró közé lőtték be az értéke, de a licitálók tepertek a megszerezéséért, így végül 15 ezer eurót fizetett az anonim győztes. A vevő egy eredetiséget bizonyító papírt kap a láthatlan szobor mellé, valamint egy leírást arról, hogy miként állítsa ki azt a saját lakásában, Garau ajánlása szerint 5 méter hosszú és 5 méter széles helyet foglal be a szobor, tehát ennyi helyet kell neki biztosítani.

Ez nem az első láthatlan szobor amúgy, februárban Milánóban állították ki az “Elmélkedő Buddha” láthatlan szobrát, melyből csak a helyét jelző fehér szalag látszódott.

(Artnet)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük