Kövess minket

Hiphop

’99 óta nem nyithatott olyan rosszul Eminem album, mint a Revival – derül ki az előrejelzésekből

Azért ennek ellenére is elég jól fogy.

Megosztva

Forrás:

Eminem Revival” című új albuma várhatóan első helyen nyit majd a Billboard 200-as listáján, de az eladási számai durván elmaradhatnak a korábbi lemezeitől – derül ki az első hét eladási előrejelzéséből a HITS Daily Double oldalon.

A prognózis szerint a Revival az első héten 250,000 és 260,000 példány körül fogyhat, melyből 180-190 ezer lehet a sima albumértékesítés, a többi streamingből jön be. Összehasonlításképp a 2013-as Marshall Mathers LP 2-ből 792 ezer darab fogyott az első héten. Ha tehát az előrejelzés igaznak bizonyul, Eminemnek az 1999-es Slim Shady LP óta (283 ezer) nem volt ilyen rossz nyitóhete, hisz a Recovery 741,000, a 2009-es Relapse pedig 608,000 példányban fogyott az első héten, a The Marshall Mathers LP-ről nem is beszélve, mely közel volt a kétmillióhoz.

Persze nem fair csak magához hasonlítanunk Eminemet, JAY-Z – hogy egy másik élő legendát említsünk – új albuma pl. szintén 260 ezer körül fogyott az első héten, de Kendrick Lamar például 603 ezret húzott be a DAMN.-nel.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés