Kövess minket

Bulvár

Balotellinek most már tényleg viselkednie kell!

A helyes viselkedésre vonatkozó bekezdés is belekerül a szerződésébe Mario Balotellinek, aki a Liverpooltól kölcsönbe érkezik az AC Milan labdarúgócsapatához.

Megosztva

balotelliFotó: Getty Image / Europress

A 25 éves, olasz válogatott támadónak a megállapodás megtiltja például az extravagáns hajviseletet és ruházatot, valamint egészséges életmódra kötelezi őt – nem dohányozhat, csak mértékkel fogyaszthat alkoholt, nem látogathat éjszakai szórakozóhelyeket, és időben meg kell jelennie az edzéseken. A hírek szerint figyelni fogják a közösségi médiában közzétett bejegyzéseit is, és elvárás vele szemben, hogy ezekkel ne rombolja a klub imázsát. A Gazzetta dello Sport című napilap szerdai számában azt írja, hogy a klubot vezető Adriano Galliani a bekezdés megfogalmazásakor az olasz légierőnél alkalmazott szabályokat vette alapul. A botrányairól, fegyelmezetlenségeiről is ismert Balotelli az Internazionaléban kezdte pályafutását, majd a Manchester Cityben futballozott, innen igazolt az AC Milanhoz 2013-ban. Tavaly nyáron a lombardiai klub 16 millió fontért adta el a Liverpoolnak, de mindössze egyetlen gólt szerzett a Premier League-ben. Gyenge formáján kívül magatartásbeli problémák is voltak vele az Anfield Roadon, igaz, ehhez gyakorlatilag minden állomáshelyén hozzászokhattak a vezetők és a szurkolók.

(Forrás: MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés