Kövess minket

Események

HETI HÉZAG

A hét legfontosabb hírei egy mondatban.

Megosztva


ZENE

Elindult a válogatás az idei Eurovíziós Dalfesztiválra – a legjobb 30 dal már meghallgatható előadóinktól, akik versenybe szállnak azért, hogy ki képviselhesse Magyarországot a fesztiválon.

SP, azaz Éder Krisztián, akit az utóbbi időben inkább fotósként ismerhettünk, bejelentette, hogy visszatér eredeti műfajához a raphez, és olyan előadókkal fog együtt dolgozni, mint Ketioz, Pixa, AZA, és Tibbah.

Megjelentek az első plakátok a Coachella fesztiválról, ezzel hivatalossá vált, hogy újra összeáll a Guns N’Roses, az együttes ugyanis fellép majd a zenei rendezvényen.

Még szinte kezdetét sem vette a 2016-os év, de már Kanye West is akcióba lendült: a Soundcloudon osztotta meg legfrissebb szerzeményét, a Facts-ot.

A Fall Out Boys az *NSYNC egy régi klipjének ötletét használta fel új videójához, amit Demi Lovatoval közösen készítettek.

Hamarosan jön Emily Sandé új albuma, és gőzerővel pörög a Linkin Park is, akik szintén bejelentették a héten, hogy új felvételeken dolgoznak.

Meghan Trainor, a Thank You címet adta új albumának, amelyen már az utolsó simításokat végezte a héten.

A Panic! At The Disco bemutatta legfrissebb számát, a Don’t Threaten Me With a Good Time-ot, ami jövő héten megjelenő új albumuk egyik alapdarabja lesz. Sia is a napokban prezentálta új dalát, a Reapert, melynek Kanye West volt a producere, Shakira pedig Sia segítségével készített új számát mutatta be, amely egy rajzfilm betétdala lesz.

A svéd techno kiadó, a Drumcode Records ütősen kezdi az évet: válogatássorozata, az A-sides a negyedik részéhez ért, és már hallgatható is, olyan előadók számaival, mint Adam Beyer, Nicole Moudaber, Alan Fitzpatrick, Nick Curly és Mark Reeve.

Beyonce is csatlakozik a Coldplayhez idén a Superbowl félidei műsorában február 7-én, így rövid időn belül kétszer is szerepelhet majd a legnagyobb amerikai tv-eseményen.

STÍLUS
A Dolce&Gabbana új kollekciójára az egész világ felkapta a fejét: az olasz tervezőpáros díszített abayákat, hidzsábokat (fejkendőket) és sálakat készített a muszlim nők számára.

A Louis Vuitton is két újdonsággal jött ki a héten: Léa Seydoux, a legutóbbi Bond-lett lett a márka legújabb arca, a tavaszi kampányban pedig Jaden Smith öltözött női ruhákba.

SPORT
Zinedine Zidan, a klub korábbi legendás játékosa lett a Real Madrid új edzője, Steve Nash pedig a Real Mallorcában vásárolt tulajdonrészt.

Korainak nevezte a visszavonulásáról szóló híreket Didier Drogba, a Montreal Impact labdarúgója: a sajtó már többször beharangozta a visszavonulását, ő viszont azt üzente a rajongóinak, hogy még tárgyal a jövőjéről.

Megdőlt Michael Jordan 27 éves rekordja, miután Jimmy Butler 40 pontot dobott a Raptors elleni második félidőben.

A következő szezontól eljöhet a videobírók ideje a labdarúgásban: az IFAB csütörtöki közlése szerint a visszajátszások segítenék a játékvezetők döntéseit a gólok, a tizenegyesek, a kiállítások megítélésénél, és a szabálytalankodó játékosok azonosításánál is.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés