Kövess minket

Események

Mennyit költenek a magyar fiatalok a fesztiválokon?

Egy napra levetítve nem is sok.

Megosztva

Átlagosan napi 7-11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a fiatalok a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül – derült ki a K&H Bank felméréséből. A fesztiválozók többsége csak 1-2 napot tölt egy-egy fesztiválon, és mindössze 10% azoknak az aránya, akik az elejétől a végéig maradnak – mondta el Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági fiókhálózatának igazgatója a közlemény szerint.

A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok 24%-a járt már legalább egyszer a Sziget fesztiválon, azonban a fővárosiak körében ez az arány csaknem 50%. A Balaton Sound a második helyen végzett 14%-al, a Voltot 13% látogatta már meg legalább egyszer. A fesztiválok a férfiak, az aktív keresők és a budapestiek körében a legnépszerűbbek. A nők jobban kerülik a nyári fesztiválokat: míg a férfiaknak több mint fele, 55 százaléka nem járt még egyik fesztiválon sem, a nőknél ez az arány már 77 százalék.

A K&H negyedévente végzett, 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgáló kutatásban 300 fiatal vesz részt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés