Kövess minket

Aztaa

A magyar Coca Cola cukrosabb, mint az osztrák

A Nutella, a Manner nápolyi, a Nesquik, és még számtalan termék magyar változata rosszabb

Megosztva

Amit eddig is sejtettünk, azt most megint megerősítették: hiába az azonos név, nem ugyanazt a terméket árulják a nagy élelmiszerláncok Magyarországon, mint tőlünk nyugatra. A napokban a szlovák agrártárca hívta fel erre a figyelmet, majd a Magyar idők kérdezte meg a hazai Földművelésügyi Minisztériumot. Ott közölték: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég 24-féle azonos, vagy nagyon hasonló termékmintát hasonlított össze érzékszervi tulajdonságaik, összetételük és a jelölésük alapján.  Az eredmény sokkoló – még a Coca Cola is más Magyarországon, mint tőlünk nyugatra.

Az idehaza kapható Coca Cola például cukrosabb (0,6 százalékkal), mint az osztrák, és az olcsóbb, kukoricaalapú édesítő felhasználásával készítik. Az illata kevésbé telt, kevésbé összetett, ami eredhet a felhasznált aromák különbségéből.

A Nesquik kakaópor magyar változatának illatában és ízében a kakaós jelleg gyengébb, főként az édes íz dominál, az osztrák íze harmonikusabb, a kakaós illat intenzívebb.

[gif]http://i.giphy.com/V0pVYJjtQqmQ0.gif[/gif]

A kontroll szerint a Nutella mogyorókrém állaga például jóval kevésbé volt lágy, kidolgozott. A Ritter étcsokoládé burka nehezebben olvadt. Az itthon kapható Paula puding, Landliebe tejberizs, Actimel joghurt ital egyértelműen más, mint osztrák testvére. A magyar puding hígabb, az édes íz dominál, a kakaós-vaníliás íz gyenge. Az osztrák tejberizs teltebb ízű, tejszínesebbnek, krémesebbnek érződik, a joghurtnál pedig az aroma különbsége miatt a magyar harsányabb ízű és édesebb, az osztrák változat inkább a valódi gyümölcsre emlékeztet. A Knorr marhahúsleves kagyló­tésztával és húsgombóccal megnevezésű termék csomagjában a magyar vásárló 48 gramm, míg az osztrák fogyasztó 60 gramm levesport kap a pénzéért. Mindkét változatból három adag leves készíthető el, ám az osztrák vásárló 2 százalékkal több tésztát, közel dupla annyi húsgombócot és 3 százalékkal több répát kap a csomagban, így ugyanakkora adagban ötödével sűrűbb, intenzívebb ízű levest fogyaszthat el, mint magyar szomszédja. 

Forrás:

A magyar és a szlovák vizsgálatok eredményeit az Európai Bizottság elé terjesztik, mi pedig őszintén és naivan hiszünk benne, ezt követően a multik elszégyellik magukat, és a magyarországi Coca Cola ugyanolyan lesz, mint amit Bécsben lehet kapni. Addig is iszunk jó magyar ásványvizet, az úgyis a legjobb a világon.

Megjegyzés: az angolok is végeztek egy felmérést, ott is az jött ki, hogy nálunk több a cukor a kólában, mint máshol.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük