Kövess minket

Aztaa

Pontosan ezért kötődik ki magától a cipőfűző!

Az amerikai kutatók pontott tettek az ügy végére – közölte a BBC.

Megosztva

Forrás: Pixabay

Az igazság röviden annyi, hogy járunk!

A fűzőkre ugyanis kétféle erő hat, melynek eredménye az, hogy a legerősebben meghúzott cipőfűző is kilazul:

– A földhöz csapódó láb megnyújtja majd ellazítja a csomót.
– A láb levegőbe lendítésével a fűző végei a tehetetlenség miatt előre lendülnek.

A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatói közül az egyikük felvett egy cipőt, majd a rutinnak megfelelően bekötötte, majd futni kezdett egy futópadon. Társa mindezt videóra vette. Megállapították, hogy a futásnál a láb a gravitációs erő, csaknem hétszeresével csapódik a földhöz. Így nem meglepetés, hogy a cipőfűző kilazul…

[vembed youtube=”_-aiynIphTw” ]
Ez az első lépés annak megértésében, hogy bizonyos csomók miért jobbak, mint mások, amivel valójában még senki nem foglalkozott – mondta Christopher Daily-Diamond, a kutatás vezetője.

A probléma persze elég kicsinyesnek számít, habár a kutatók szerint a megoldás azért is lehet érdekes, mert nemcsak a cipőfűző kioldását magyarázhatják meg, hanem más hasonló struktúrák mechanikáját is segíthet megérteni. Mondjuk a DNS-sét.

(Via)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük