Kövess minket

Hiphop

Ja Rule vs. 50 Cent: az egyik leghosszabb beef a hip-hop történelmében

A beef, ami végigkövette Ja Rule karrierjének kimúlását.

Megosztva

50 Cent egy feltörekvő, nagy jövő előtt álló rapper volt a 2000-es évek legelején, míg Ja Rule ugyanekkora egy igazi szupersztárnak számított. 50 úgy lépett a hip-hop színterére, ahogy egy igazi queensi (egyébként 50, és Ja is New York Queens negyedéből származnak) gengszter tenné: szétosztott mindenkit. A How to Rob című számán, 1999-ben már odaszúrt a legnagyobbaknak – Jay-Z, DMX, Big Pun, Ma$e -, holott kb. semmit sem tett még le az asztalra. Ja Rule viszont a millióit számolta, az egyik legnagyobb név volt New Yorkban. Majd jött a beef.

Már 1999-ben elkezdődött kettejük kalandja, amikor Ja Rule fegyveres rablás áldozata lett, méghozzá Queensben. 50 elmondása szerint innen ered a rossz vér közöttük, hiszen Ja később láthatta a fegyveres rablót pont Curtis társaságában. Ja szerint ez kamu volt és 50 csak ideges volt, mert a Murda Inc. kihagyta őt egy videóból. Válaszul Fif kiadta a Life’s on the Line számát, amiben beoffolta mind a rappert, mind az egész kiadóját, a Murda Inc. labelt. A következő állomás a beef vonaton, akkor jött el, mikor mindkettőjüket lekötötték egy atlantai nightclubba fellépni. Eredményként a két rapper brigádja egymásnak ment, ékszerek tűntek el. 50 azt mondta, hogy visszaadja Ja-nak a láncát, ha ő visszaadja neki a méregdrága óráját. Micsoda nagylelkű ajánlat! Ennek ellenére, Ja nem élt vele.

Látható, hogy a két rapper egyáltalán nem ijedt meg egy kis fizikai harctól, de a fordulópont mindenképp az volt, amikor 2000 márciusában egy New York-i stúdióban mindketten jelen voltak – tisztára, mint Pac és Big. Mikor Ja Rule meghallotta, hogy 50 is a helyszínen van, szólt a krújának, hogy látogassák meg a másik queensi rappert, amiből végül az lett, hogy Curtist késsel megszúrták. 2002 augusztusában már 50 is komoly tényezőnek számított: a Shady/Aftermath Records kiadóval egy millió dolláros szerződést írt alá. Az első slágere a Wanksta volt, ami egy igazi balfasz gengsztert mutat be és Ja Rule ihlette a számot. Persze Curtis belerángatta a G-Unitot is a beefbe, amikor név szerint is megszólítják a Murda Inc. csapatot az I Smell Pussy című számukon. A 2003-as Summer Jam fesztiválon átadta a Grannie Awardsot a gengszter szakma szégyenének és ki más is kaphatta volna, mint Ja Rule.

Három héttel 50 Cent legendás debütáló albuma előtt, tüzet nyitottak egy menedzsment irodára, ami akkoriban épp a feltörekvő rappert is koordinálta. Egyből jöttek a találgatások, hogy Ja Rule-ék voltak, majd 50 is osztotta őket elég keményen a Get Rich or Die Tryin’ albumán. 50 körül egyre nagyobb lett a pezsgés, az albuma rögtön olyan szintre emelte, mint ahol Ja Rule is időzött már évek óta. Nőtt a nyomás a Murda Inc. rappereken, hogy mutassanak valamit, mert a végén gondban lesznek. Ami viszont ezután jött, az végzetes hiba volt: Ja Rule kiadta a Loose Change című számot, amiben nemcsak 50 Centnek és a G-Unitnak szólt be, de Dr. Dre-nek, Busta Rhymesnak, valamint Eminemnek és Marshall lányának is. Ez meggondolatlanság volt. Eminem, 50 Cent és Busta Rhymes írtak neki diss tracket 2Pac Hail Mary számának az alapjára. Ebben a számban aztán páros lábbal szállnak bele Ja Rule-ba, ő pedig válaszul Biggie Who Shot Ya alapját vette kölcsön egy diss track erejéig. Azonban érződött, hogy Ja picit már megfakult, a 2003-ban kiadott új albumát sem vitték annyira, mint az előzőket. Ezután már nem volt annyira komoly a beef kettejük között, de érdekes megfigyelni, hogyan alakult kettejük karrierje.

Ja Rule még egy interjúban elmondta 2007-ben, hogy amúgy 50 az egész stílusát tőle nyúlta, cserébe 4 évvel később, amikor 2 évet kapott az adócsalásai miatt Curtis Twitteren poénkodott az üggyel. Még ment picit a szájhősködés a közösségi oldalakon, de semmi komolyabb nem sült ki belőle.

2013 szeptemberében aztán Ja Rule egy interjúban bevallotta, hogy bizony úgy érzi, elvesztette a harcot 50 Centtel és a G-Unittal szemben kismillió ok miatt, úgy mint például egy szövetségi nyomozás a kiadóján belül. A 2014-ben kiadott könyvében meg is nevezi Fiftyt, mint informátort, aki segítette az FBI-t, hogy bekavarjanak a kiadójába, így gyengítve őket. Hogy ez mennyire igaz, az már más kérdés. Láthatjuk, hogy a két rapper csak nem bír egymástól elszakadni: néhány évente újból előveszik egymást és odapirítanak a fasírt alá. Legutóbb Ja Rule-nak járt el a keze, amikor 2018 januárjában egy sor tweetben szidta 50 Centet, mondván: 50 egy csicska, az egész stílusát tőle lopta, kizárólag ő miatta létezhet a hip-hopban. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy 50 Cent már 20 éve releváns a műfajban, rengeteg sikeres vállalkozása van és a zenéjét még ma is játsszák a klubokban, de még az új cuccai is erősre sikerednek. Talán igaza volt Ja-nak, amikor beismerte, hogy vesztett.

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: 50 Cent zenéje csendült fel Ja Rule koncertjén, a stáb nagyon ideges lett - Off Media

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés