Időtálló munkák: Dr. Dre – The Chronic

Az N.W.A-nek köszönhetően nemcsak a gengszterrap kapott szárnyra, de a tagok szóló karrierje is. Ice Cube volt az első, aki borította a bilit és beoltotta az összes tagot, miközben szólóba ment át. Ezután Dr. Dre is érezte, hogy nincs minden rendben a kiadónál a szerződésekkel és Eazy-E-vel, így ő is a saját útját kezdte el járni. Csatlakozott a Suge Knight vezette Death Rowhoz – ahol egy album után ismét hasonló problémákba ütközött, mint a korábbi kiadójánál -, a The Chronic kiadásával pedig egy teljesen új hangzást hozott létre, aminek az elemeit a mai west coast rapperek is előszeretettel veszik elő, ha slágert akarnának.

Dr. Dre kilépett a hip-hopnak új utakat nyitó, N.W.A. brigádból és igazi munkamániás perfekcionista módjára hozta létre az első szóló albumát az új kiadójánál. A lemez 1992-re kész volt, de a Death Row-val nehéz volt nagyobb kiadót találni, hogy a segítségükkel Amerika és a világ legtöbb pontjára eljuthasson a projekt. Dre-nek korábban is voltak gondjai kiadókkal, gengszterrap albumot az N.W.A. körüli médiafigyelem és többszörös botrányok miatt pedig még kockázatos volt bevállalni egy nagyobb vállalatnak – végül az Interscope-nál kötöttek ki, ahol később Dre megalapította a saját labeljét. Az Eazy-E kiadójával, a Ruthless Recordsal történő csatározás azonban nem tűnt el nyom nélkül: ahhoz, hogy az Interscope kiadhassa a Chronicot, fizetnie kellett a Ruthlessnek. Minden egyes eladott példányszám után kb. 25-50 cent vándorolt Eazy és Jerry Heller zsebébe, ami 1995-ig (Eric haláláig) akár másfél millió dollárt is jelenthetett. Nem hiába mondta Eazy a Real Muthaphuckkin G’s trackjén, hogy „Dre Day only meant Eazy’s payday”. Dre viszont nem tartotta vissza az érzéseit és a lemez több számában is beoffolta korábbi társát.

Ami a lemezt igazán beemelte a klasszikusok közé az a tökéletesen komponált hangzása, amelyen megmutatkozik Dre hátborzongató szakértelme és utánozhatatlan tehetsége. Újraálmodta a p-funk hangzást, amelyet George Clinton teremtett meg az 1970-es években két bandáján, a Parliamenten és a Funkadelicen keresztül. A két zenekart már korábban is mintázták a hip-hopban, de ennyire sokszor és ilyen nagy mennyiségben csak Dre-nek volt bátorsága és ő volt az, aki beépítette a west coast hip-hop DNS-ébe. Az alapok bassline centrikusak, amelyekkel külön dallamot ír le a mester, azokat pedig high-pitched, sokszor már-már fülsiketítően magas másoddallamokkal egészít ki. A bassline ilyen fokú központi szerepbe állítását egyébként a Q-Tipet is magába foglaló, A Tribe Called Quest rapcsapat albuma, a The Low End Theory is ihlette. A dobok közül a pergő a hangsúlyosabb, amely picit elnyújtottabb, mélyebb, így kiérdemli a hip-hop körökben annyit használt phat jelzőt. Dre-nek bőségesen volt dolga a lemez produkciójával, cserébe viszont egy évtizedig meghatározta az igazi nyugati parti hangzást.

A komponálásban kevesek érnek fel a Doktor Úrhoz, viszont szövegileg hagy kivetni valót maga után, de ezzel ő is tisztában van, így engedi meg/fogad fel másokat, hogy a sorait ők írják meg helyette. Ezzel az erkölcsi kérdésen sokat lehetne vitatkozni, tekintve, hogy a hip-hop a leginkább szöveg orientált műfaj, így ha valaki nem a saját szavait mondja, könnyen elveszítheti hitelét. Ennek ellenére Dre-t nagyon ritkán érték ilyen kritikák, hiszen mindenki tudja, hogy amit szövegben nem hoz, azt hozni fogja produkcióban – többszörösen. Így lehetett, hogy a Chronicon besegítettek neki a szövegírásban, többek között a karrierjét a lemeznek köszönhető Snoop Doggy Dogg. Dre és Snoop egy másik Los Angeles-i hip-hop legendán, Warren G-n keresztül találkoztak, aki egyébként Dr. Dre mostohatestvére– Warren faterja elvette Dre anyját. Warren G aztán átnyújtott egy demo-t a producernek, amin Snoop is hallható, Dre pedig egyből tudta, hogy dolgozni akar a sráccal. Ugyanakkor nemcsak Snoop írta a rímeket Dre-nek, hanem az a The D.O.C. is, aki besegített az N.W.A. Straight Outta Comptonjába, kiadta a saját, óriási becsben tartott albumát, a No One Can Do It Bettert, majd egy autóbalesetben örökre megrongálódtak a hangszálai – egy hónapig beszélni sem tudott és utána is mély, érdes és recés hangon. The D.O.C. írta például a Nuthin’ but a G Thang jellegzetes It’s like this and like that and like this refrénjét – amiből, mint ismeretes, még Majka és Dopeman is megcsinálta a maga változatát.

A Chronic egyértelműen a műfaj egyik legkiemelkedőbb lemeze, hiszen nemcsak, hogy évekig előremenően meghatározta a nyugati parti hangzást, adta át akár a közép-kelet-európai népeknek is a Los Angeles-i feelinget, de a mai napig alapkőként referálnak rá a zeneiparban – nem hiába csípte meg a Rolling Stones magazin 138-ik helyét a valaha elkészített 500 legjobb album listán. Dre örökre beírta magát a zeneiparba, miközben elindította egy másik legenda, Snoop Dogg karrierjét, aki a korai videoklipekben még diszkomfortosan érezte magát a kamera előtt, most pedig stadionokat tölt meg. 1996-ban Dr. Dre és a Death Row útjai szétváltak, Dre pedig inkább feladta a lemezeladásokból származó profit nagy részét is, hogy Suge Knighttól örökre búcsút vehessen és megalapíthassa a saját kiadóját, az Aftermathet. Ott sem tétlenkedett, bár az ott kiadott első albumára, a 2001-re 7 évet kellett várni, de ha valaki, akkor ő tudja, hogy a jó munkához idő kell.