Kövess minket

Hiphop

Logic sírva búcsúztatta rapkarrierjét, utolsó albumának streamjén

Megosztva

Forrás:

Ma jelent meg Logic utolsó, „No Pressure” című albuma, mely a rapper zenei karrierjének lezárását is szimbolizálja egyben. A marylandi MC a megjelenés előtti napon felugrott új munkahelyéreTwitch-re, hogy a rajongói idő előtt meghallgathassák a cumót, közben pedig maga is megkönnyezte egy korszak lezárását.

Valószínűleg nem megyek el a Grammy-díjátadóra, mivel teljesen el vannak tévedve, plusz úgyis Kendrick kapja majd a díjat, szóval elmondom inkább itt a beszédemet. Ha monológot kéne mondanom ennek az egésznek a lezárására, akkor valami ilyesmi lenni. Köszönöm az egész zenei iparágnak, hogy folyamatosan oltottak, mert csak erősebbé tett” – kezdett bele a beszédébe, melyben megköszönte a segítséget a menedzsmentjének, a feleségének, és persze a rajongóinak. A sok gyűlölködés ellenére a hiphop közösség támogatását is kiemelte. „Köszönöm Kendricknek, szerintem nem is tudja, mennyit jelentett számomra, hogy ott volt mellettem, ugyanez vonatkozik J. Cole-ra, és Drake-re„.

Logic amúgy Twitch streamerként folytatja, millió dolláros szerződést írt alá a céggel, napokkal a visszavonulásának bejelentése után, de a családjára is több időt szán mostantól.

[twitter]https://twitter.com/LinesofLogic/status/1286562614450028549[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük