Kövess minket

Aztaa

Kyrie Irving nem oltatja be magát, veszélyben a jövő éves NBA szezonja

Megosztva

Kyrie Irving jelenleg azzal kavart port, hogy kijelentette: nem hajlandó beoltatni magát akkor sem, ha az NBA ezt kötelezővé teszi. Az utóbbi pár napban már olyan pletykák is felröppentek, hogy annyira kitart a be nem oltottsága mellett, hogy hajlandó örökre búcsút inteni a kosárlabdának – ezt a pletykát most egy Insta Live-ban cáfolta. New York megköveteli minden tinédzsertől és felnőttől, hogy legalább egy Covid elleni oltáson essen át, különben nem léphetnek be a legtöbb intézmény területére, így sportpályákra sem. Megszólalásában kitér arra, hogy szerinte senkinek nem szabadna azt éreznie, hogy rákényszerítik bármire, hisz például emberek emiatt a munkájukat is elvesztik. Azt is említette, hogy ha nem oltatja be magát, azzal igazából nem árt más embereknek, viszont a NYTimes cikkéből kiderül: a delta variáns az alacsony átoltottságú területeken sokkal gyorsabban terjed, a kórházak pedig sokkal könnyebben túlterheltekké válnak ezekben a körzetekben.

Kyrie helyzete egyébként elég sokat változott az elmúlt egy hétben: először csak a csapatának, a Brooklyn Nets-nek edzéseiről tiltották ki (bár később egy nyitott téren megrendezett edzésen részt tudott venni), majd ez “természetesen” magával vonzotta, hogy a hazai mérkőzéseken sem léphet majd pályára. Most már viszont odáig súlyosbodott a helyzet, hogy veszélybe került a kerettagsága a klubnál, hiszen az is benne van a pakliban, hogy elküldik a Kevin Duranttel és James Hardennel is felálló csapattól, ha kitart a döntése mellett. Már pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem tágít, ebben az esetben pedig nemcsak a fizetése és jövő éves szezonja bánja, de a Nets is foghatja a fejét, mivel az összerakott álomcsapata kártyavárként omolhat össze.

(NYTimes ; ESPN)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés