Események
Az angyal földre szállt, majd hamar el is repült – Bladee az Akvárium színpadán
„Manapság egy ámori robothangon daloló svéd huszonéves elsőre butácskának és bohókásnak ható, igencsak fülbemászó számai szólnak megannyi TikTok-videó alatt. Talán nem is sejtenénk, de olyasvalakiről van szó, aki nem ma kezdte, csillaga pedig közel 7 év aktív zenélés után csak most kezd igazán felívelni, sokan, köztük a Z-generáció különcei viszont már jó ideje istenként éltetik. A szóban forgó figura rengeteget tett azért, hogy 2021 elborult és minden határt lebontó és elmosó zenéje úgy szóljon, ahogy. Ő Bladee” – írtuk november elején a rapperről szóló összefoglaló anyagunkban hangolódásképp az Akváriumos koncertjére.
Benjamin Reichwald, alias Bladee aztán az MTV EMA keretein belül tartott egyhetes programmustra során végül tényleg eljött Budapestre, megcsillogtatta – akarom mondani megcsillogtathatta VOLNA – mennyei hangját, elnyomott néhány ritkább szerzeményt, majd idő előtt távozott. Hogy elégedettek lehetünk-e? Maximálisan ugyan nem, de a főváros és a környező országok drainer ifjúi (hazudnék, ha magamat nem sorolnám ide) biztosan boldogan tértek haza, koncertélmény ide vagy oda.
Míg Lil Tjay – akiről kiderült, hogy valóban nem a szavak embere – közel 1 órát váratta a Hooded Staff pulcsit húzó, bongyor hajú hype-bestia rajongóit, Bladee majdnem percre pontosan befutott: itt nem volt időhúzás warmuppal, bár akár még bele is fért volna, hogy meglegyenek a megfelelő energiák a közönség soraiban.
Félreértés ne essék, a cicafüles, emószettes e-lányokban és a festett körmű, Drain Gang pólós, napszemüveges e-fiúkban igazi, elkötelezett és autentikus fanokra lelhettünk, akik végtelenül boldognak, mi több, hálásnak tűntek, hogy testközelből láthatják a zenészt és a DJ pult mögött álló Whitearmort. Mégis lehetett némi hiányérzetünk az épphogy félig megtöltött NagyHall láttán: Tjay alatt ugyanitt nagyjából mozdulni sem lehetett, Bladee-nél pedig könnyedén a kordonhoz tudtam törni az első sorba, hogy jól láthassam a show-t a magam 172 centijével.
Ez persze előny is lehet, hisz jobb úgy egy koncert, ha nem kell nyomorognod és fulladoznod, mégis több embert, ezzel együtt pedig még sokkal átütőbb erőt vártam a tömegtől. Hiába, látszik, hogy Budapesten még nincs akkora kultusza a rappernek, mint mondjuk Varsóban vagy épp Moszkvában (megjegyzés: a Bladee és Yung Lean nevével fémjelzett, alapból európai gyökerű Drain Gang és Sad Boys valamiért különösen népszerű a lengyeleknél és az oroszoknál).
Mindezt pedig talán a rózsát kapó Bladee is érezte, aki maga a két lábon járó, megtestesült two fingers touching emoji: egy szerény, visszafogott, maníroktól, nagyzolástól mentes, magamutogatónak semmiképp sem nevezhető előadó (még úgy sem, hogy egy bocifoltos, szőrös pulcsi volt rajta, és amúgy is szeret kirívóan öltözködni); a sztereotipikus rapper-kép szöges ellentéte.
Na nem mintha akkor kommunikált volna az előtte állókkal, ha még több energiát érez, de ez így van jól, ez Ő, amit 100%-ban megtapasztalhattunk ezen a csütörtöki napon. Épp emiatt nem is kaptunk átvezetőket, nem voltak kitekintések, anekdotázások, csupán a dalok kellemes egymásutánban, azokból is sok ritkán hallható, nem feltétlen várt darab, jó példa erre a tök szépen csengő Only One.
Kétségtelen, hogy az este a The Fool és a 333 albumokról szólt; nagyrészt csak az ezeken szereplő trackek pörögtek: elhangzott az egobaby, a Keys to the City, a Reality Surf, a Wings in Motion, a 100s, a Let’s Ride, az Oh Well, az I Think…, más szóval csomó olyan dal, melyek az igazán hardcore Bladee rajongóknak csenghettek ismerősen.
Sláger gyanánt egyedül a Hotel Breakfast robbant, óriási hiba, egyben kihagyott ziccer, hogy a Be Nice 2 Me nem is volt a repertoár része. Ahogy vége lett a bulinak, többször is megütötte a fülem, ahogy mások azon szomorkodtak, hogy a TikTokon is taroló, valóban megkapó hit egyszer sem került lejátszásra, pedig amikor Bladee röpke 40 perc után lesétált a színpadról, egy emberként hittük azt, hogy a visszatapsolást követően ezzel a számmal zár majd.
Az elmondottak ellenére elfogultság nélkül hangsúlyoznám, hogy valahogy ez a távozás sem hatott ellenszenvesnek, bunkónak, vagy épp tiszteletlennek tőle, nem a felfuvalkodott sztárt láttuk, ahogy puffogva-duzzogva elvonul, csupán az arcot, aki a zenéjét is intuitívan kreálja, és általában azt teszi, amihez kedve van. Zárójel: azért preferáljuk, ha egy fellépő kitölti az idejét és legalább köszönetet mond, vagy elbúcsúzik valamiképp. A megfogyatkozott, de azért még kiváró közönséghalmaz egy idő után amúgy kiszúrta a VIP-ben figyelő OTL tagot, gyuris-t, és utolsó mentsvárként az ő nevét kezdték el skandálni, hátha ő kitölti az űrt, amit a ráadás hiánya okozott, ő persze csak egy apró mosollyal válaszolt, majd elindult lefelé, ezután pedig a küzdőtér is szépen lassan kiürült.
Mindegy is, legnagyobb szerencsénkre a hazai mém-közösség gyorsan kapcsolt és reflektált is az történésekre.
Mindent egybevetve sokkal jobb és hangulatosabb koncertekben is lehetett már részünk, az állandó, mindent elnyomó playback pedig csak tovább rontott az élményen: Benjamin autotune-ban úszó, de legalább élő és „valódi” hangját alig-alig hallhattuk ki a hangosan dübörgő dalok és alapzenék fátyla mögül.
Pozitívum, hogy több rajongó is elérte Bladee-t, és át tudták neki adni az ajándékaikat: Veryraredome, aki ebben a cikkben mesélte el, miért is szereti ennyire Reichwald munkásságát, például egy saját készítésű Very Rare nadrágot-, Viki, a Smörgås Clothes márka alapítója pedig az alább látható felsőt nyújthatta át a művésznek a backstage-ben. A Drain Gang korongokat és merch-öket gyújtő lány ezen túl az Eversince album deluxe verziójára kapott egy szignót, Wolfshoot (akit az imént linkelt cikkben szintén megkérdeztünk) pedig a kopottas Louis Vuitton táskáját tudta dedikáltatni.
Mint a srácok mesélik, Benjamin valóban az emberi shy emoji, csendes, kedves, és még örülni is csak szerényen tud, de sebaj. Mi így szeretünk, kedves Bladee.
Borítókép: Bodnár Dávid / Akvárium Klub
További analóg fényképek: Kersner Máté / OFF Média