Kövess minket

Események

Az angyal földre szállt, majd hamar el is repült – Bladee az Akvárium színpadán

Megosztva

“Manapság egy ámori robothangon daloló svéd huszonéves elsőre butácskának és bohókásnak ható, igencsak fülbemászó számai szólnak megannyi TikTok-videó alatt. Talán nem is sejtenénk, de olyasvalakiről van szó, aki nem ma kezdte, csillaga pedig közel 7 év aktív zenélés után csak most kezd igazán felívelni, sokan, köztük a Z-generáció különcei viszont már jó ideje istenként éltetik. A szóban forgó figura rengeteget tett azért, hogy 2021 elborult és minden határt lebontó és elmosó zenéje úgy szóljon, ahogy. Ő Bladee” – írtuk november elején a rapperről szóló összefoglaló anyagunkban hangolódásképp az Akváriumos koncertjére.

Benjamin Reichwald, alias Bladee aztán az MTV EMA keretein belül tartott egyhetes programmustra során végül tényleg eljött Budapestre, megcsillogtatta – akarom mondani megcsillogtathatta VOLNA – mennyei hangját, elnyomott néhány ritkább szerzeményt, majd idő előtt távozott. Hogy elégedettek lehetünk-e? Maximálisan ugyan nem, de a főváros és a környező országok drainer ifjúi (hazudnék, ha magamat nem sorolnám ide) biztosan boldogan tértek haza, koncertélmény ide vagy oda.


Míg Lil Tjay – akiről kiderült, hogy valóban nem a szavak embere – közel 1 órát váratta a Hooded Staff pulcsit húzó, bongyor hajú hype-bestia rajongóit, Bladee majdnem percre pontosan befutott: itt nem volt időhúzás warmuppal, bár akár még bele is fért volna, hogy meglegyenek a megfelelő energiák a közönség soraiban.

Félreértés ne essék, a cicafüles, emószettes e-lányokban és a festett körmű, Drain Gang pólós, napszemüveges e-fiúkban igazi, elkötelezett és autentikus fanokra lelhettünk, akik végtelenül boldognak, mi több, hálásnak tűntek, hogy testközelből láthatják a zenészt és a DJ pult mögött álló Whitearmort. Mégis lehetett némi hiányérzetünk az épphogy félig megtöltött NagyHall láttán: Tjay alatt ugyanitt nagyjából mozdulni sem lehetett, Bladee-nél pedig könnyedén a kordonhoz tudtam törni az első sorba, hogy jól láthassam a show-t a magam 172 centijével.

Egy Drain Gang pólót viselő hardcore Bladee rajongó egyenesen Szlovákiából

Ez persze előny is lehet, hisz jobb úgy egy koncert, ha nem kell nyomorognod és fulladoznod, mégis több embert, ezzel együtt pedig még sokkal átütőbb erőt vártam a tömegtől. Hiába, látszik, hogy Budapesten még nincs akkora kultusza a rappernek, mint mondjuk Varsóban vagy épp Moszkvában (megjegyzés: a Bladee és Yung Lean nevével fémjelzett, alapból európai gyökerű Drain Gang és Sad Boys valamiért különösen népszerű a lengyeleknél és az oroszoknál).


Mindezt pedig talán a rózsát kapó Bladee is érezte, aki maga a két lábon járó, megtestesült two fingers touching emoji: egy szerény, visszafogott, maníroktól, nagyzolástól mentes, magamutogatónak semmiképp sem nevezhető előadó (még úgy sem, hogy egy bocifoltos, szőrös pulcsi volt rajta, és amúgy is szeret kirívóan öltözködni); a sztereotipikus rapper-kép szöges ellentéte.


Na nem mintha akkor kommunikált volna az előtte állókkal, ha még több energiát érez, de ez így van jól, ez Ő, amit 100%-ban megtapasztalhattunk ezen a csütörtöki napon. Épp emiatt nem is kaptunk átvezetőket, nem voltak kitekintések, anekdotázások, csupán a dalok kellemes egymásutánban, azokból is sok ritkán hallható, nem feltétlen várt darab, jó példa erre a tök szépen csengő Only One.

Kétségtelen, hogy az este a The Fool és a 333 albumokról szólt; nagyrészt csak az ezeken szereplő trackek pörögtek: elhangzott az egobaby, a Keys to the City, a Reality Surf, a Wings in Motion, a 100s, a Let’s Ride, az Oh Well, az I Think…, más szóval csomó olyan dal, melyek az igazán hardcore Bladee rajongóknak csenghettek ismerősen.

Sláger gyanánt egyedül a Hotel Breakfast robbant, óriási hiba, egyben kihagyott ziccer, hogy a Be Nice 2 Me nem is volt a repertoár része. Ahogy vége lett a bulinak, többször is megütötte a fülem, ahogy mások azon szomorkodtak, hogy a TikTokon is taroló, valóban megkapó hit egyszer sem került lejátszásra, pedig amikor Bladee röpke 40 perc után lesétált a színpadról, egy emberként hittük azt, hogy a visszatapsolást követően ezzel a számmal zár majd.

Az elmondottak ellenére elfogultság nélkül hangsúlyoznám, hogy valahogy ez a távozás sem hatott ellenszenvesnek, bunkónak, vagy épp tiszteletlennek tőle, nem a felfuvalkodott sztárt láttuk, ahogy puffogva-duzzogva elvonul, csupán az arcot, aki a zenéjét is intuitívan kreálja, és általában azt teszi, amihez kedve van. Zárójel: azért preferáljuk, ha egy fellépő kitölti az idejét és legalább köszönetet mond, vagy elbúcsúzik valamiképp. A megfogyatkozott, de azért még kiváró közönséghalmaz egy idő után amúgy kiszúrta a VIP-ben figyelő OTL tagot, gyuris-t, és utolsó mentsvárként az ő nevét kezdték el skandálni, hátha ő kitölti az űrt, amit a ráadás hiánya okozott, ő persze csak egy apró mosollyal válaszolt, majd elindult lefelé, ezután pedig a küzdőtér is szépen lassan kiürült.

Mindegy is, legnagyobb szerencsénkre a hazai mém-közösség gyorsan kapcsolt és reflektált is az történésekre.

Mindent egybevetve sokkal jobb és hangulatosabb koncertekben is lehetett már részünk, az állandó, mindent elnyomó playback pedig csak tovább rontott az élményen: Benjamin autotune-ban úszó, de legalább élő és “valódi” hangját alig-alig hallhattuk ki a hangosan dübörgő dalok és alapzenék fátyla mögül.

Pozitívum, hogy több rajongó is elérte Bladee-t, és át tudták neki adni az ajándékaikat: Veryraredome, aki ebben a cikkben mesélte el, miért is szereti ennyire Reichwald munkásságát, például egy saját készítésű Very Rare nadrágot-, Viki, a Smörgås Clothes márka alapítója pedig az alább látható felsőt nyújthatta át a művésznek a backstage-ben. A Drain Gang korongokat és merch-öket gyújtő lány ezen túl az Eversince album deluxe verziójára kapott egy szignót, Wolfshoot (akit az imént linkelt cikkben szintén megkérdeztünk) pedig a kopottas Louis Vuitton táskáját tudta dedikáltatni.

Mint a srácok mesélik, Benjamin valóban az emberi shy emoji, csendes, kedves, és még örülni is csak szerényen tud, de sebaj. Mi így szeretünk, kedves Bladee.

Borítókép: Bodnár Dávid / Akvárium Klub

További analóg fényképek: Kersner Máté / OFF Média

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending