Kövess minket

Hiphop

Travis Scott „Utopia” óriásplakátok lepték el Los Angelest, azt üzenik, hogy júliusban album

Megosztva

Lil Uzi Vert után Travis Scott is belehúzott az utóbbi időben, és elkezdte promózgatni az Astroworld óta szóban forgó új albumát, amit régóta Utopia néven vár a közönség.

Az album rollout a PINUP magazinnal készült cover sztorival, és a hozzá készült, mémként is nagyot futó Travis ABC-vel, egy rejtélyes, barna, Utopia felirattal ellátótt aktatáskával és szépen, hitelesen megkomponált, Travisék által gyártatott paparazzi fotókkal kezdődött (a fotókon a táska a kidobók kezére van bilincselve, emellett pedig villantott egy új Nike kollabot is az mc) majd a rapper és csapata az Abbey Roadon is átsétált a kidobók kezében hordozott csomaggal, egyértelműen újraalkotva a Beatles ikonikus albumcoverjét.

Érezhető tehát, hogy közeleg valami, tekintve, hogy Travis – akit végül nem találtak bűnösnek az Astroworld-tragédia ügyében – sokáig nem adott jelet magáról, és nem is osztott meg konkrétumokat soha az új lemez részleteiről.

A promó a hét elején, június 26-a és 27-e között vett új lendületet, amikor is óriásplakátok jelentek meg Los Angelesben, rajtuk a kézipoggyász számkódjával és a FINDUTOPIA.COM taggel, illetve kérdésekkel arra irányulóan, hogy hol lehet az utopia, avagy a táska, ami jelen esetben a megtalálandó korongot szimbolizálja – egy italbolt fölött például direkt az a kérdés szerepelt a plakáton, hogy „az italboltban lehet?”. A Twitteren rögtön beindult a találgatás, a kiolvasható számkód azt jelentheti, hogy július 21-e lehet a megjelenés napja, sőt, az alább látható óra is 7:21-et mutat, ez alapján pedig nehéz másra gondolni.

 

A borítón emellett absztrakt agyagfejek és egy 7:21-et mutató óra is látható, ezzel mintegy arra utalva, hogy júliusban drop, ketyeg az idő a megjelenésig.

Mindezekkel párhuzamosan pedig Travis a weboldalát is frissítette, amit ha most beírunk, egy friss UTOPIA felirat fogad minket, mögötte egybefolyó és szintén sejtelmes mozgóképekkel.

A travisscott.com kezdőoldala

Izgalmas, ha tényleg 3 hét múlva album drop, akkor a hetekben várhatóan még több infó fog tudatosan szivárogni a konkrétumokról. Végülis, ideje volt már. Stay tuned!

(HB)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés