Kövess minket

Hiphop

Black metálos borítót kapott Kanye West és Ty Dolla $ign kollab albuma

Megosztva

Ty Dolla $ign kiposztolta a ‘Vultures’ című Ye kollab albumának borítóját.

A Ty Instagram-oldalán közzétett ködös borítón egy keselyű ül egy lapáton egy koporsó tetején egy füves mezőn. A borító kísértetiesen hasonlít egy black metal lemezborítóra, azon belül is a Burzum korai lemezeinek rajzaira, még betűtípus is ugyanaz. Az egyszemélyes black metal projekt mögött a norvég Varg Vikernes állt, akit gyilkosság miatt 21 év börtönre ítéltek, szabadulása után erősen rasszista, fajvédő és antiszemita nyilatkozatokat tett.

Az albumborító azután jelent meg, hogy Ye és Dolla $ign (együtt ¥$) az Art Basel alatt előzetesen bemutatták új zenéiket, és felléptek a miami LIV Nightclubban. A projekten elvileg Lil Durk, Future, Playboi Carti, Freddie Gibbs, Lil Baby,Nicki Minaj, és Kanye lánya, North West is vendégszerepelnek majd. A Vultures lesz Ye első albuma a 2021-es Donda című lemez megjelenése óta, amely a következő évben két Grammy-díjat is nyert.

A borítón amúgy az szerepel, hogy „volume 1”, ez alapján arra lehet számítani, hogy a páros a jövőben újabb kollab projektet dob le, vagy csak több részletben jelentetik meg a már felvett dalokat. A Vultures december 15-én, pénteken érkezik, itt lehet előmenteni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés