Pop
Lil Nas X keresztény érát akart indítani az új videójával, de helyette a sátánisták dicsérték meg
Lil Nas X új dallal és videóval jelentkezett, utóbbi máris botrányt okozott bizonyos vallási körökben.
A rapper és énekes 2021-ben eléggé kiakasztotta az amerikai keresztények egy részét a „Montero (Call Me by Your Name)” című videójával, melyben többek közt öltáncot ad az ördögnek. Nem agresszíven vallásos egyének az egészet egy műbalhénak élhették meg, de egyes konzervatív véleményvezérek valóban úgy érezték, hogy Lil Nas X a sátánizmust terjeszti az országban és meg kell állítani. Ezek után Nas X csavart egyet a visszatérő kislemeze üzenetén és bejelentette, hogy átáll a fény oldalára és keresztény üzenetet fog sugározni. Utóbbi bizonyítására még egy keresztény iskolába is beiratkozott, igaz ezt később az iskola igazgatója cáfolta, melyből már érezni lehetett, hogy valójában csak egy újabb médihack készül.
Pénteken aztán meg is érkezett a „J CHRIST” című kislemez és a hozzá tartozó klip, mely enyhén szólva sem nyerte el a keresztények tetszését, mivel az előadó hol Krisztusként jelenik meg benne, hol pompomlánynak öltözve táncol a mennyországban, és ez csak pár random példa az amúgy igen kreatív videóból.
Lil Nas X tehát ezzel sem győzte meg a keresztényeket, de legalább a Sátán Egyháza megdicsérte a rappert. A sátánisták kinevezett vezetőjével, David Harris-szel a TMZ beszélgetett el, ő pedig elárulta, hogy szerinte a dal és a hozzá tartozó klip nem kevesebb, mint „fantasztikus”.
Harris azt is mondta, hogy annak ellenére, hogy Lil Nas X Jézushoz hasonlítja magát a dalban, valójában jól illeszkedik a klip Sátán Egyházának tanításáival, mivel valójában ők nem az ördögöt imádják, hanem arra bátorítják tagjaikat, hogy egyszerűen csak legyenek önmaguk.