Kövess minket

Hiphop

Rendhagyó módon egy pendriveon érkezik a trAnzKaPHka projekt legújabb, ‘Gondoskodás’ című nagylemeze

Megosztva

Több mint két éve annak, hogy Akkezdet két phia, Saiid és Újonc váratlanul bejelentette, felhagy a közös zenéléssel és egymástól függetlenül folytatják pályafutásukat. Újonc P., azaz Závada Péter azonban már a szakítás előtt külön utakra lépett, hiszen Sammie Beats producertársaságában, nagyjából öt évvel ezelőtt elindította a trAnzKaPHka nevezetű újhullámos hiphop projektet, melynek első, Kastély című lemeze még ugyanabban az évben, vagyis 2016-ban napvilágot is látott. Hiába volt sikeres a cumó, folytatás mégsem érkezett hozzá, pedig, ahogy mondani szokták, igény lett volna rá bőven.

Épp ezért örömteli, hogy még idén befut az új Tranzkapha album, méghozzá meglehetősen szokatlan köntösben. Az új lemez ugyanis pendriveon érkezik, más formában – egyelőre legalábbis – nem lesz beszerezhető. És, hogy mire számíthatunk az albummal kapcsolatban? Nos, nem klasszik hiphop cuccról van szó, kezdjük rögtön ezzel. A szövegek Závada Gondoskodás című, sorban a negyedik verseskötetéből lettek átemelve, míg a zenei anyagot Ratkóczi Hubával szerezték együttesen, az elmúlt évtized során. (Az említett kötet egyébként a Könyves Magazin év végi, legjobb könyveket csokorba szedő listáján az előkelő 21-ik helyen szerepel.)

A Gondoskodás „lemezt” személyesen is beszerezhetitek, amennyiben december 21-én ellátogattok Budapesten a Toldiban, ahol egy eddig nem látott-hallott, friss koncertfelállással mutatják be azt a közönségnek.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés