Kövess minket

Hiphop

A 10+1 legrosszabb Gucci Mane albumborító

BURRzasztó

Megosztva

Forrás:

Talán senkinek sem kell bemutatnom azt a Gucci Mane-t, aki 2016 májusában úgy jött ki a börtönből, hogy pocakos hood arcból egy igazi gentleman lett, és szabadulása óta is megállás nélkül dolgozik. Most épp friss –és egyben első könyvét, a The Autobiography of Gucci Mane-t dedikálja Amerika-szerte, de október 17-én jelenik meg friss korongja, a Mr. Davis is.

Guwop minden kétséget kizáróan egy ikon, aki T.I. és Young Jeezy mellett elsők között fektette le a mai atlantai trap alapjait, neve fogalom lett, és az újhullámos rappereknek sokszor bálványává és mentorává vált. Guccit, pont mint minden nagy alakot vagy szeretni, vagy utálni lehet, a kettő közt kevesen foglalnak állást, én mégis ezt tenném. Hiszen 180 fokos fordulatot vett életvitele, sikerei és személye miatt elismerem, de semmitmondó dalai máig nem tudják kiváltani szélesebb körű érdeklődésem az életműve felé. De van valami, amik mellett nem tudok elmenni, ezek pedig a borítók. Legyen az mixtape, EP vagy stúdióalbum, Gucci minden alkalommal alul tudja múlni magát, és igénytelenebbnél igénytelenebb artworkökkel rukkol elő, igaz az érdem valószínűleg nem az övé. Hozzáteszem a tendencia 2015-től javulni kezdett, de nem kell aggódnunk, van – és biztos vagyok benne, hogy lesz is – miből szemezgetnünk, hiszen a rapper meglehetősen gazdag diszkográfiával rendelkezik. Ugyanúgy nem vesszük komolyan a most következő képi megoldásokat, ahogy feltehetőleg maguk a készítők sem tették.


10. KING GUCCI (2015)

Fejbehúzott korona, az egész képet beterítő arc az ikonikus fagyitetkóval, plusz a háttérben magasodó indokolatlan kastély – a King Gucci kínosan nárcisztikus artworkje ugyan jóval letisztultabb, mint az alábbiaké, mégis egyszerűen rossz ránézni.

Forrás:

9. THE BURRPRINT 2 (2010)

Luxus a sitten: pezsgő, homár, steak – Gucci egy igazi uraság képében tetszeleg a Burrprint 2 elején, ami enyhén szólva elég ellentmondásosan hat. Ha ez nem lenne elég, saját klipjét (Lemonade) bámulja átszellemülve egy plazmatévén a cellájában, mert ugye mi sem természetesebb ennél.

Forrás:

8. GUCCI VS GUWOP (2014)

Két okból szerepel ez a cover a listán: csúnya és bugyuta. Hiszen a Guwop Gucci egyik beceneve, jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy emberünk mégis miért fog fegyvert saját magára. Emellett csak szerintem néz ki úgy – hála a béna Ps munkának – mintha minimum 2002-ben adták volna ki?

Forrás:

7. EAST ATLANTA SANTA 2 (2015)

Minden megváltozott azon az éjjelen, amikor Gucci ellopta a karácsonyt… Úgy tűnik, Atlantában a Mikulás a csatornából érkezik, és fegyvert fog a kezében. 2015 legszebb ajándéka a fa alá minden bizonnyal ez a mixtape lehetett.

Forrás:

6. THE MOVIE (2008)

Csapó 6: Gucci még a kamerák előtt is óriási sztár, mögötte epic robbanások, felhőkarcolók, de az imidzs érdekében természetesen pár kilónyi dollárt is a kép aljára nyomorítottak. A csúfosan mutató tape most csütörtökön lett 9 éves.

Forrás:

5. BIRD FLU 2 (2009)

Madárinfluenza. Ismétlem, madárinfluenza. Mégis miért?!

Forrás:

4. FERRARI MUSIC (2010)

Mi az eredménye, ha a kivagyiság és az ízléstelenség extra-hatalmas méreteket ölt? A válasz a 2010-es Ferrari Music borítója, ami taszító aranysárga, bálványimádó kivitelben érkezik, és konkrétan megerőszakolja a szemeimet.

Forrás:

3. THE ODDFATHER (2014)

Fogadjátok sok szeretettel a rap világának egyik legkedveltebb kliséjét, a Keresztapa-designt. A megoldás egyértelműen buta ötletnek tűnik, ennek ellenére számos alkotás látott már napvilágot erre a sémára építkező látványvilággal, és mind be is bukott, elég ha egy hazai példát említek, ami nem más, mint Mr. Busta The Rapfather 1 névre hallgató „korszakalkotó” kiadványa. Ezzel mindent elmondtam, nem igaz?

Forrás:

2. EA SPORTSCENTER (2008)

Battlefield, FIFA, Sims –Ki ne ismerné az amerikai videojáték-fejlesztő céget, az Electronic Arts-ot? Legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy a vállalat logóját majd egy Gucci Mane mixtape borítóján látom viszont, bármiféle változtatás nélkül. Éppen ezért is furcsállom, hogy nem alakult ki ebből egy jó kis jogi balhé. Az EA rövidítés itt amúgy East Atlantát takar, nagyon kreatív.

Forrás:

1. The Burrprint (The Movie 3D) (2009)

A Burrprint sorozat első részének már címe is hagy némi kívánnivalót maga után: a rapper az általa szívesen használt adlibet, a „BURR”-t és a JAY-Z leghíresebb lemezének címet, a The Blueprintet ötvözte, majd ezt a nyelvi furfangot megspékelte egy ultragagyi dizájnnal, így végrehajtotta élete egyik legcikibb vizuális merényletét. Ha egy képpel kéne illusztrálnom a giccs szót, minden bizonnyal ezt választanám. A rikító színek teljes diszharmóniája érvényesül, ez összezsúfolt és megmagyarázhatatlan motívumokkal párosul, a végeredmény pedig magáért beszél: előttünk egy pacsmagolt katyvasz, 3D-s szemüvegekkel, popcornnal és purple drankkel.

Forrás:

+1: World War 3 (Gas / Lean / Molly)

Méltó zárásként, avagy +1. indulóként pedig következzen egy (vagyis egyenesen három) igazi gyöngyszem: A trap biznisz híveinek szentháromságát (fű, lean, molly (ecstasy)) felvonultató mixtape-trilógia, aminek megjelenése erősen a hajaz a főleg Juvenile, Pimp C és Three 6 Mafia által megteremtett, csilivili látványvilágra a ’90-es évek végéről. Csakhogy az itt szereplő képek mindenen túltesznek, hála a gyémántberakásos betűknek, és az otromba kellékeknek, amelyek meglepő módon nem mások, mint fűgumók, doublecupok csordultig telve sziruppal, és szörnyen animált tabletták. Egy szó, mint száz: egyszerűen túlszárnyalhatatlan.

Forrás:

Ezzel el is értünk listánk végére, a pénzkötegek, a luxusautók és a kokaintéglák beteríttettek minket, egy komplett groteszk, vizuális orgiát élhettünk át, köszönjük, Radric Davis.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés