Kövess minket

Aztaa

A cipőjébe rejtette a drogokat, de kiment a fejéből, és eladta egy idegennek

Egy kis ajándék is járt a lépőhöz.

Megosztva

Forrás:

Mindannyian felejtünk néha el dolgokat. Kivenni a mosást, levinni a kutyát, felköszönteni az egyik haverunkat a szülinapján, vagy megmondani az arcnak, aki épp készül megvenni a cipőnket, hogy igazából tele van a csuka droggal. Oké, az utóbbi túl specifikus ahhoz, hogy mindannyiunkkal megtörténjen, de egy angol formával tényleg megtörtént, és mentségére legyen mondva nem is az övé volt a cucc.

A Vice által lehozott sztorinak három főszereplője van (négy, ha drogot is annak számoljuk). Az első egy partiállat csajszi, aki megkérte az egyik barátját, hogy rejtsen el neki egy pár eki tabit, valamint egy kis kábítószergyanús fehér port, ahogy a rendőrség szeret fogalmazni. A második az a bizonyos barát, aki el is rejtette a már megcsócsált tabikat és a kábítószergyanús fehér port, méghozzá egy Reebok cipőtalpába. A harmadik pedig egy lány, aki megvette ezt a Reebok cipőt a drogokkal együtt. Az érthető okok miatt névtelen eladónak ugyanis csak akkor esett le, hogy mit tett, mikor a barátja rákérdezett, hogy amúgy mit is csináltál azzal a pár zacsival, amit nemrég adtam neked? 

A legjobb rész viszont csak ezután jött. A feledékeny drogdugdosó üzit írt a vevőnek, hogy figyelmeztesse a lépővel járó extrára, nehogy esetleg egy repülőtéren ugorjon rá egyszerre 4 németjuhász és egy elhízott őr.

„Haverom cucca a cipődben. Nyilván nem direkt volt, és csak tegnap esett le, mikor megkérdezte, hogy hova rejtettem. Ez valószínűleg a legfurcsább levél, amit valaha kaptál, de hirtelen nagyon rosszul éreztem magam, mikor arra gondoltam, hogy elmész nyaralni, és lebuksz vele, hahaha. A cink az, hogy két párt is eladtam, szóval nem biztos, hogy pont ennek a cipőtalpánál van, de ha igen, dobd ki. Sajnálom, ez olyan kínos.”

Hát lol és awww és lol.

Forrás: Vice.com

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés