Rock
A Coldplay lesz a Super Bowl sztárja!
Az NFL, vagyis a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság képviselete bejelentette, hogy kik lesznek a Super Bowl fellépői.
Sokak meglepetésére a megtiszteltés a brit rockbandát, a Coldplay-t illeti. A The Wall Street Journal információi szerint az együttes erősen gondolkodik azon, hogy kivel szeretne majd a pódiumra állni. Az esélyesek között van Beyoncé és Bruno Mars is.
A Coldplay is megerősítette a hírt, miszerint a Super Bowl utolsó mérkőzésének félidejében ők fogják szórakoztatni a szurkolókat. A sporteseményre, azaz a 50. Super Bowlra február 7-én kerül majd sor San Franciscóban. A jubileumi nagydöntő alkalmából a banda fergetes produkciót tervez, sőt most először a nézők a Pepsi hivatalos honlapján a kulisszák mögé is betekentést nyerhetnek.
A nemzetközi napilap, a The Wall Street Journal azonnal le is csapott a hírre, és már találgatások is indultak arra vonatkozóan, hogy vajon a a brit banda kivel áll majd színpadra. A találgatások középpontjában Beyoncé és Bruno Mars állnak, akik már megfordultak a Super Bowl színpadán.
A 2015-ös Super Bowlon Katy Perry lépett fel a nagyszünetben, reméljük, hogy a Coldplay is hatalmas sikert arat majd.
[vembed youtube=”yKNxeF4KMsY” ]