Kövess minket

Hiphop

A De La Soul elhunyt alapítójára, Trugoy-ra emlékezett Nas a legutóbbi koncertjén

Megosztva

Február 13-án rázta meg a hiphop világát a hír: mint mi is megírtuk, 54 éves korában elhunyt Trugoy the Dove (polgári nevén David Jolicoeur), a legendás New York-i De La Soul formáció társalapító rappere.

Az mc-re sokan emlékeztek azóta (Questlove, Busta Rhymes, Common), legutóbb pedig a város másik ikonikus szülöttje, Nas hajtott fejet előtte méltó és nagyívű módon. Mindezt nem is akárhol, egyenesen a Madison Square Garden színpadán, ahol karrierje során – mondhatni meglepő módon – először volt headliner showja február 24-én. Tele is rakta.

Nas egy ponton megállította a bulit, és bejátszották a trió Buddy című dalát, ami után így kiáltott a mikrofonba:

“Make some noise for Trugoy, De La Soul. Rest in Poetry!”

 

A rapper egyébként az este alatt a Grammy-nyertes King’s Disease trilógiát adta volna elő, legalább is így volt hirdetve a monumentális event jó előre, de nyilván játszott slágereket is, és az OG rajongók nagy örömére kihívta maga mellé Mary J. Blige-ot, Slick Ricket és AZ-t is.

Nas egyébként Trugoy halálának a napján is szívhez szóló üzenetet posztolt a közosségi médiában, melyben megköszönte The Dove-nak, hogy megmutatta, hogy igenis merhetünk szórakozni, szomorkodni, sőt mi több, harcolni a hatalom ellen.

Trugoy the Dove halálának oka azóta is tisztázatlan, azonban a rapper az elmúlt években már beszélt arról, hogy szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála. RIP.

 

(HipHopDX, Uproxx)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés