Kövess minket

Aztaa

A dél-koreai pénisz park a sláger a téli olimpiára érkező turisták körében

Nem a méret a lényeg.

Megosztva

Forrás:

Haesindang Park, vagy ahogy a legtöbben ismerik Pénisz Park Dél-Koreában található, nem messze a téli olimpiának otthont adó PyeongChang város mellett. Az ötkarikás játékoknak köszönhetően hatalmasat nőtt a látogatottsága, a sportolók mellett ugyanis a hatalmas dákókkal teleszórt parkot is lecsekkolják a turisták.

A gigászi és aprócska falloszok a termékenységnek állítanak emléket, köszönhetően egy népszerű legendának. A történet szerint egy szűz lány életét vesztette egy vihar során, miközben a barátja tengeri hínárt gyűjtött a sziklákról. A legenda úgy szól, hogy a helyi falu halászai ezután nem tudtak több halat fogni, egészen addig míg az egyik halász bele nem élvezett a vízbe. Az álló péniszek tehát a halott szűznek állítanak emléket, nem pedig a helyiek perverziójának, hisz Dél-Korea sereghajtó a fejlett országok termékenységét tekintve. A 2016-os adatok szerint mindössze 1.17 gyerek jut minden dél-koreai nőre. Ennek egyik oka, hogy a magas árak miatt sokszor inkább a karriert választják a család helyett.

[vembed youtube=”phUdX6wkwhk” ]
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés