Kövess minket

Bulvár

A fenntartható divatról szól az idei első WAMP

Március 20-án, vasárnap rendezik meg az idei első WAMP dizájn vásárt a Millenárison.

Megosztva


A vásár rendhagyó módon ezúttal egy speciális téma köré szerveződik: fókuszban a fenntartható divat, az újrahasznosítással készülő dizájntárgyak állnak. Egyre több márka áll rá Magyarországon is erre a vonalra, és ahogy a Cirrhopprecycle tervezőjével készített interjúnkból kiderül, a vásárlóknak is egyre fontosabb a környezettudatosság.

A vásár vendégei lesznek a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) diákvállalkozásai is. A tanulók termékei a WAMP-on debütálnak, rengeteg friss ötlettel, kreatív termékkel várják a látogatókat – írják a szervezők. Aki maga is szívesen készítene újrahasznosított ékszereket, kiegészítőket, annak ajánljuk a ReCreativity csapat workshopját, ahol gyerekek és felnőttek is kipróbálhatják tehetségüket.


A vásáron jótékonysági gyűjtést szervez a Máltai Szeretetszolgálat a szervezet zuglói átmeneti otthonában élő rászoruló családok és gyerekek részére. A rászorulókat jó állapotban lévő ruhákkal, játékokkal és háztartási eszközökkel lehet támogatni, az adományozók között pedig egy 10.000 Ft értékű WAMP utalványt sorsolnak ki.

A vásáron több mint 100 tervező mutatja majd be friss, tavaszi kollekcióit a Millenáris D csarnokában. A belépés 500 forint, amely levásárolható.

A fenntartható design tematika kiállítói:


További információ és esemény itt

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés