Kövess minket

Stílus

A frozen yellow lehet 2018 legmenőbb színe

És persze kitől ered a trend? Naná, hogy Kanye Westtől!

Megosztva

Forrás:

Mindig akad egy szín a divat világában, amit egy adott szezonban felkapnak, mindenki magára aggasztja valamilyen úton-módon – bizonyos ruháján, egy pöpec kis sapkaként, más kiegészítőn, vagy például ami a lányok nagy fegyvere, körömfestésként -, majd a trend elhal. Néha ez mindössze pár hétig, esetleg hónapokig tart, de van, hogy akár egy évig. Jelenleg ez a szín a „millennial pink”, de ha lehet hinni a legjobbak nostradamusi képességében, akkor ezt könnyen a „frozen yellow” fogja követni.

Forrás:

Azt talán jó, ha az elején leszögezzük: még a millennial pink őrület sem érte el a csúcspontját. Az egy évben lett igazán felkapott, hiszen divatheteket hódított meg és a designer márkák egyre többet nyúlnak ehhez a színhez. A legnagyobb sztárok mutatják meg magukat ezekben, illetve – csakhogy párat említsünk – a Ray-Ban, Mango, Hartford, H&M, de még a Cartier is beépítette a termékeikbe a rózsaszín árnyalatot.

Forrás:

Az ezredfordulós generációról elnevezett színt még egy ideig bizonyára rengeteget fogják használni, de már most kopogtat egy trónfosztó az ajtaján.

A „frozen yellow” – ha le akarjuk fordítani, akkor egy fagyasztott sárgát írnánk, de ez elég furán hangzik, úgyhogy inkább maradjon az eredeti elnevezés – állítólag Kanye West a.k.a. Yeezy Calabasas kollekciójából származik, ahol az egyik Yeezy Boost színezését nevezték el így, majd szépen lassan saját lábra kapott a jelenség. Hogy mégis mennyire lesz releváns a szín a következő időszakban, azt leginkább a WGSN elnevezésű globális hálózat mutatja be, amely arra specializálódott, hogy trendeket jövendöljön meg – nemcsak a divatban, hanem akár lakberendezésben vagy életvitelben is. A vállalatnál dolgozó Hannah Craggs szerint a szín egyszerre közvetít melegséget, őszinteséget, de energetikusságot és játékosságot is. A WGSN a társadalomtudományra, intuíciókra, valamint az ösztöneire alapoz, ám mivel számos divatmárka (Soulland, KITH, Martin Rose x Napapijri) lookbookjában már felfedezhetőek a színek, beláthatjuk, hogy a hálózat egyáltalán nem lőtt mellé ezzel a prognózissal.

Íme néhány kép arról, hogy hogyan is használja fel Kanye a jövő színét a kollekciójában.

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Ha esetleg nem hinnétek a divatvilág Megváltójának, Yeezy-nek az ízlésében, akkor mutatunk még néhány további példát, amelyen híresebbnél híresebb márkáknál tűnik fel a frozen yellow szín.

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Na jó, ha még ezek sem győztek meg titeket, akkor bevetjük a nagyágyút. A 2017-es frankfurti Auto Show-n mutatták be a BMW i8 Protonic Frozen kiadásokat és bizony nagyon jól gondoljátok, ebből is van frozen yellow szín. Az autó egészen gyönyörű, a festés valami zseniális és ha akad nálatok felesleges 144 ezer dollár (közel 40 millió forint), akkor melegen tudjuk ajánlani a lentebb látható bestia megvásárlását – bár kajára, lakásra és úgy általában a létfentartásra már nem biztos, hogy marad elég.

Forrás:

Ha a művészeti ágát figyeljük meg a sárga színek, akkor nem mehetünk el Vincent Van Gogh neve mellett, aki rengeteget használta a színt és annak árnyalatait, valamint állítólag még sárga festéket is evett, mivel így akarta átérezni, hogy milyen is a boldogság. Van Gogh ugyebár komoly mentális problémákkal küzdött és ha párhuzamot vonnánk közte és Kanye között – művészetimádók, ne kövezzetek meg -, akkor a pszichés problémák lassan közös nevezővé válnak a két férfi között, hiszen Mr. Westnek is akadtak a közelmúltban mentális gondokra utaló jelei. Ugyanakkor egy biztos: Kanye őrültségéből már korábban is született divat, nem lepődnénk meg, ha most is így lenne.

Írta: Galó Kristóf

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.