Kövess minket

Aztaa

A gigantikus autógyűjteménnyel rendelkező 45 éves Rick Rossnak végre meglett a jogsija

Megosztva

Az igen nagy vagyont magáénak tudó Rick Ross óriási autógyűjteményéről is híres: ahogy azt mi is megírtuk, a saját füvét nyíró, ezzel pedig 1 milliót spóroló floridai mc 100 autó tulajdonosa, mindezt úgy, hogy közben nincs is jogsija.

Vagyis nem volt, eddig a pontig. A rapper most ugyanis végre hivatalosan is megszerezte az igazolványt, erről pedig a Today műsorában beszélt a közelmúltban, ahová új könyvének (The Perfect Day to Boss Up: A Hustler’s Guide to Building Your Empire) megjelenése miatt hívták meg.

Mint Ross elmondta, állítása szerint anyukája és lánytestvére hosszas nyaggatásának hatására tette le a jogsit 45 évesen, előtte mindig anélkül autókázott több mint 100 darabos autógyűjteményének egyik ékes darabjával. Mint mondta: „Több mint 100 autóm van, de jogsim nem volt. Ha kocsikáztam, mindig fennállt ez a dolog. Anyukám és a testvérem nyomására tettem le végre. Elmentem vizsgázni, egy órába telt. Néhány választ ugyan elszúrtam, de meglett.” – nyilatkozta a – Drake szerint – legjobb élő mc.

Arra kérdésre, hogy „Megérte-e?”, Ross azt válaszolta, hogy „Igen. Mivel azért jó, ha van. De volt valami a mosolyomban. Akármikor félreállítottak, a rendőrök úgy voltak vele, hogy „Menj csak, Rozay.” – mesélte fehér fogsorát villantva a kamerába.

Eközben az mc fia betöltötte a tizenhatot, a szülinapi ajándéka pedig egy komplett grillcsirkéző-franchise volt.

(People)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés