Kövess minket

Elektronikus

A jövőre érkező Major Lazer album lesz az utolsó

Diplo-nak így is marad rengeteg projektje.

Megosztva

Forrás:

A Major Lazer már közel egy évtizede keveri az elektronikus zenét a dancehall és reggae dallamokkal, de a jövőre megjelenő „Music Is the Weapon lemez után Diplo valószínűleg parkolópályára teszi a projektet – derült ki a Complexnek adott interjújából.

A producernek így is marad bőven elfoglaltsága, hisz a sikeres szólókarrierje mellett ott van neki a Mark Ronsonnal közös Silk City, és az LSD is, melyben Labrinth, és az ausztrál énekesnő, Sia a másik két tag. Diplo tehát eléggé elfoglalt, de a felgyorsult zenei világban muszáj több lábon állni, mint kifejtette.

A zeneipar irtózatosan gyorsan halad manapság. Olyan, mintha jelenleg egy hip-hop körforgásban élnénk, megjelenik egy új rapper, és két év után vége is egy karriernek. Iszonyat siettetve vannak a dolgok, szóval szerencsések vagyunk, hogy sikerül a rádióba is eljuttatni a cuccainkat. Úgy érzem a következő lemezben van annyi energia, hogy relevánsak maradunk egy ideig, ez az esszenciája egy jó DJ-nek. Mindannyian szeretjük a nagybetűs zenét, így nem kell leragadnunk egy stílusnál” – mondta.

A Major Lazer nemrég egy Afrobeats mixtape-el jelentkezett, ezt alább lehet csekkolni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés