Kövess minket

Aztaa

A legalizálás mellett tüntettek Prágában

A szervezők szerint 8-10 ezer ember gyűlt össze.

Megosztva

Forrás: Instagram

Million Marihuana March néven tartottak legalizálás-párti tüntetést Prágában. A cseh fővárosban közel 8-10 ezer, főleg fiatalokból álló tüntető vonult fel, immár huszadik alkalommal, a fű teljes körű legalizálásáért.  

A marihuánafogyasztás legalizálásának hívei délután a városközpontban lévő Károly téren gyűltek össze, majd a Vencel teret érintve a Moldva folyó Stvanice szigetére vonultak, ahol késő éjjelig kulturális műsor várta a résztvevőket, elsősorban különféle zenekarok léptek fel. A hosszú menetben több, karneváli alkalmakhoz díszített kocsi is volt, közben zenével szórakoztatták a közönséget.

[instagram]BSjvQ77FDt9[/instagram]
[instagram]BTwPIsugJm_[/instagram]

A felvonulás során a rendőrség tucatnyi fiatalt állított elő, a rendőrségi szóvivő szerint tiltott marihuánaárusítással összefüggésben. Csehországban amúgy 15g-ig dekriminalizálva van a fű tartása, általában csak bírságot kapnak azok, akiket elkapnak, néha még azt se. Az árusítás viszont szigorúan tilos, a tüntetők többek között ezen akarnak változtatni.

2013 áprilisától kezdve a marihuána egészségügyi felhasználása engedélyezett Csehországban. A marihuána alapú gyógyszerek orvosi előírásra lennének kaphatóak a gyógyszertárakban, de a szállítók és az állami hivatalok közötti különféle nézeteltérések miatt az ellátás akadozik, amire a tüntetők transzparenseken hívták fel a figyelmet.

Az országban a marihuána a legelterjedtebb drog, felmérések szerint a 15 és 64 év közötti lakosság mintegy 35 százaléka kipróbálta már. Harminc év alatti fiatalok körében ez az arány 60-70 százalék. Felmérések szerint a megkérdezett csehek 53 százaléka engedélyezné a marihuána szabad használatát.

[instagram]BTwZe5jFb8S[/instagram]
[instagram]BTwrejRB4w6[/instagram]

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük