Kövess minket

Hiphop

A magyar médiahatóság megállapította, a „gang” a leggyakoribb szó a magyar gengszterrapben

Megosztva

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tanulmányt írt a magyar zenehallgatási szokásokról, amiben többek közt azt is vizsgálták, hogy a magyar zenék egy részének a „Gengszterélet„és az „Utcakölykök” a tematikája – szúrta ki a 444.

A „Spotify- és YouTube-slágerek szövegelemzése” című írásból kiderül, hogy a több mint 2000 dal vizsgálata során a „Szerelem”, a „Vágyakozó”, az „Álmodozó”, a „Hagyomány”, a „Gengszterélet”, az „Utcakölykök”, és a „Bulizó” témakörökre lehet felosztani a zenéket (vagy legalábbis ők ezekre osztották fel). Ezekből nyilván a „Gengszterélet„, és az „Utcakölykök” szinte csak a hiphopra jellemzőek. Mint írják:

A Gengszterélet legfőbb kifejezőeszközei a trágár szavak. A sorok a csapodár élet élvezeteit próbálják kifejezni, a nemi kapcsolatot, az alkoholfogyasztást, a cigarettázást, a drogok használatát, a pénz szórását. Gyakran utalnak bennük – a maguk módján – a női nem szépségére és az aktuálpolitika is megjelenik a mellékvágányon. Az Utcakölykök topikban a trágár szavak tárháza szintén kimeríthetetlen, azonban ebben a csoportban inkább az egyén, az én áll a középpontban. Legfeljebb egy-egy közeli barát, családtag kerül be a képbe. Fő mondanivalója a zenélés (főként rappelés) és annak velejárói: a dalok, a koncertek, a kiadók, a pénz és mások véleménye.

Azt is megnézték, hogy eme topikoknál, melyek a leggyakrabban használt szavak. A Gengszterélet tematikát követő daloknál a „gang”, a „fasz”, és a „kurva” a top 3, míg az Utcakölykök-nél a „pénz”, a „szar”, és a „csinál”. Belefértek még a top 20-ba a tesó, csaj, baszik, top, cigi, dik, money, geci, leszar, vér, és a rap szavak is.

Na, de pontosan milyen zenékre gondolnak olyan fantázianevek alatt, mint például a „gengszterélet”? Hát a médiahatóság szerint a legjellemzőbb dal erre a Mirror Glimpse-től a „Camouflage Freestyle”, de ide tartozik még Azahriah és Desh „Pullup”-ja, valamint BSW-től a „Csöcsök És Segg”.

Az Utcakölykökre gondolhatnánk, hogy igazi utcazenéket hoznak példának, de helyette Pamkutya „Testvérem” a „legjellemzőbb dal”, és akkor ezen a ponton elég is mára az internetből…

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés