Kövess minket

Tech

A Microsoft nem gyárt több eredeti Xbox One konzolt

Az új kiadásokra koncentrálnak.

Megosztva

Forrás:

Kevesebb, mint négy év után nem gyárt több Xbox One konzolt a Microsoft, már ami az eredeti kiadást illeti. A 2013. novemberében megjelent masina döcögősen indult a játékpiacon, miután 100 euróval volt drágább a rivális Playstation 4-nél, köszönhetően az előre csomagolt Kinect kamerának, de az sem volt túl jó ötlet, hogy az eredeti tervek szerint a játékosoknak folyamatos internetelérésre lett volna szükségük a konzol használatához.

A Microsoft szerencsére gyorsan kapcsolt, kivette a Kinectet a dobozból, ezáltal tudta csökkenteni az árat, és persze a „mindig online” megkötést is hamar kihajította az ablakon, a nagy felháborodásra reagálva. Mindezek ellenére továbbra is második helyen voltak a konzolharcban, így aztán piacra dobtak két újított változatot is, az Xbox One S-t, mely az originál konzol apróbb javításokkal ellátott kiadása, és a november 7-én megjelenő Xbox One X-t, mely egy sokkal erősebb, 4K-s játékélményt nyújtó gép, amit szimplán a „legerősebb konzol a világon” marketingszöveggel reklámoznak.

A Microsoft mostantól csak erre a két konzolra koncentrál, az eredeti One pedig csak a készlet erejéig marad a polcokon.

(The Verge)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés