Kövess minket

Hiphop

A Migos szerint elcsalták az idei Grammy-díjukat

Hogy netán Soros György keze lenne a dologban, arról nem kaptunk tájékoztatást.

Megosztva

Forrás:

Míg a legtöbben elismerően bólogattak Kendrick Lamar sikerei hallatán az idei Grammy-díjkiosztó gálán, addig hárman Atlantában elég nehezen térnek napirendre a DAMN. dominanciája felett. Természetesen a Migos csapatáról van szó: a srácok egész egyszerűen csalásról beszélnek, szerintük, első lemezük a Culture kellett volna nyerjen, tudnillik az volt messze a legjobb album az összes jelölt között.

„Elcsalták a díjunkat” – jelentette ki Offset az NME magazinnak adott, THC-be áztatott interjú során.

„Semmi sem érhetett tavaly a nyomába a kibaszott Culture lemeznek” – kontrázott Quavo, majd népmesei fordulattal élve folytatta: „Nem mertek leállni a háromfejű szörnnyel, de jövőre újra támadunk”.

Takeoff pedig  a filmezésről ejtett pár, sejtelmes szót. Elmondta, hogy óriási üzleti lehetőséget lát egy esetleges moziban (a hírek szerint már javában körmöli a forgatókönyvet), természetesen a legjobb, legnevesebb színészekkel.

A teljes interjút itt csekkolhatjátok.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés