A mocskos dél évei

Forrás:

A hip-hop egyik legnagyobbja, Nas 2006-ban kimondta: a hip-hop halott. A Hip Hop is Dead albumán egy baljós és reménytelen képet fest a szerelméről, a műfajról és az albummal közös nevet viselő számában el is temeti. Ki ölte meg? Nas szerint a dél és ezen az albumán rendre ki is osztja az oldalt, anélkül, hogy bármilyen komolyabb beefbe került volna. Mostanra azért tudjuk, hogy közel sem halott a hip-hop, bár a mocskos dél úttörése komoly aggodalmakra adott okot a ’90-es évek közepétől, kb. 2010-ig.

1995-ben a legendás déli duó, az OutKast megnyerte a legjobb új előadó díját a Source Awards gálán. Kifütyülték őket, fújoltak, Andre 3000 a mikrofon mögött viszont csak annyit mondott: „délnek is van mondanivalója”. Ekkoriban kétpólusú volt a műfaj, hiszen a keleti és a nyugati parton kívül nem igazán ismertek el mást. Ezért is számított történelmi jelentőségűnek az OutKast győzelme. Ezután a dél évről-évre jobban felkerült a térképre, több lemezeladás, több lejátszás a rádiókban, stb. Aztán egy idő után átlendült a jelenség a ló túloldalára, hiszen a 2000-es évek elejétől óriási dominanciát gyakorolt a dél a rádiókra és magára a hip-hopra.

Forrás:

Ami New Yorknak és Los Angelesnek a 90-es évek voltak, az a délnek a 2000-es évek első néhány éve. Olyan előadók adták ki ekkor a debütáló albumukat, mint Lil Wayne, Nelly, Ludacris, Lil Jon, Paul Wall, Yo Gotti, Killer Mike, Slim Thug vagy épp Gucci Mane. Ezek a nevek mára jórészt hatalmas nevek, olyan eladásokat produkáltak ekkoriban, amit nagyon kevesen tudtak elérni és olyan zenéket csináltak a déli hangzás virágzásakor, amiket a mai napig hallani bármelyik hip-hop buliban, legyen szó Magyarországról vagy Amerikáról. Ha negatívumokat akarunk keresni a mocskos délre nézve, akkor nem ezeknél az előadóknál, az ő karrierjüknél kell keresni, mivel ők csak pénzt kerestek, ugyanúgy ahogy eddig kb. bárki a műfajban.

A gond itt abból a magatartásból származott, hogy a legtöbb, magát old schoolnak és a true hip-hop fannak tartó egyén szemét alapvetően szúrta a déli hangzás legtöbbször egyszerű, arrogáns, keményen pénz, kocsi, nők orientált beállítottsága. Az igaz, hogy az addigi előadók sem vetették meg ezeket a témákat, de a déllel egy picit másként voltak a dolgok. Miért is? A 2000-es évek elejére a hip-hop addig soha nem látott befolyással és népszerűséggel bírt a zeneiparban. Oké, hogy déli hangzás évei, de nem szabad elfelejteni, hogy ekkor volt a színen például Eminem is, 50 Cent is. Míg az utóbbi emberek hitelesnek voltak mondhatóak, nem adtak többet abból amik, nem tolták túl magukat, megmutatták az érzékenyebb, sérülékenyebb oldalukat, addig a délieknél ez egyáltalán nem volt igaz. Mindenhol extra nagy fuxok, terepjárók, arany felnik, arany fogak, arany szemüvegek, fegyverek, kurvák, 4 XL-es gatyák, pólók. Ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon egy sztereotipikus hozzáállás a hip-hop felé, mondván: ezek a zenék nem szólnak másról csak a képmutatásról. Valamint rengeteg egyszámos sztár is született, továbbá a rádióállomások szinte csak ezeket a dalokat játszották, így még jobban beleégett az emberekbe az előbbi előítélet. Ezek a számok tényleg nem szóltak másról, minthogy pénzt keressenek, a hip-hop műfaj gyökereit nem vették figyelembe, sokszor nem is tisztelték azokat. A hip-hop itt nem, mint a szegény, elnyomott, gettóban élő afro-amerikai önkifejező eszköze volt jelen, hanem egy platform, ahol az aranyfogak között el tudták mondani a lehető legegyszerűbb és legtöbbször legkevésbé sem kreatív módon, hogy nekem ennyi pénzem/kocsim/kurvám van. Az alapok is tökéletes összhangban voltak a szöveggel, hiszen sokszor egyszerű dobbal és iszonyat kemény basszussal biztosították a rappereknek az beatet, hogy jól megmondják a magukét. A hip-hop ekkoriban már nagyon jó úton haladt a mai állapota felé, tehát, hogy az első számú műfaj legyen belőle a világon. Természetesen ezt nem tudták volna elérni, ha a rádiókba nem kerülnek be, kiszorítva ezzel a pop, rock, country, stb. műfajokat. Ahhoz pedig, hogy ezeket kiszorítsák, olyat kellett mondani, amit szívesen hallanak az emberek, nem pedig azt, amit hallaniuk kéne – egy jelenség, ami még ma is megfigyelhető. Így lehetett, hogy a 2000-es évek elején a nagyon egyszerű, néha már-már butának is tetsző hangzások és szövegek egy teljesen új szintre emelte az eladásokat a hip-hopon belül. Közben olyan hip-hop gócpontok alakultak ki, mint a ma már kikerülhetetlen Atlanta, Houston, Memphis vagy éppen Miami, és a stílusok közül a nem túl sokat élt crunk és a a még máig sikeres trap is ekkor fejlődött ki.

[vembed youtube=”mXhwyxiPfDQ” ]Hogy keretes szerkezetben zárjuk a cikket: Nasnak az előbbi, totálisan arrogáns és kizárólag az eladásokra fókuszáló előadói magatartással volt problémája, ezért temette a hip-hop zenét. Szerencsére ezekben az időkben is láthattunk igazán kiemelkedő rappereket – bár Eminem az Encore-ra már kemény függő volt, 50 harmadik albumával sem rengette meg az eget, Kanye pedig még nem vált akkora gigasztárrá, mint ma. Az imént leírtak nem feltétlenül rossz hatásúak voltak, de megvoltak a negatívumai. Viszont tény, hogy sikerült a hip-hopot egy teljesen új szintre emelni elfogadottság és eladhatóság szempontjából, amik nélkül biztos nem lenne jelenleg a világ első számú, legtöbbet hallgatott műfaja.