Kövess minket

Rock

A Motörhead rajongók gyászolnak

A Motörhead 70 éves frontembere, Lemmy Kilmister hétfőn elhunyt. A hír Twitteren kapott szárnyra, melyet a banda tagjai Facebookon megerősítettek.

Megosztva

„Nincs egyszerű módja annak, hogyan mondjam el… A mi csodálatos és nagylelkű barátunk ma meghalt. Agresszív rákja miatt nem kellett sokáig harcolnia.” – írták az együttes tagjai. Azt is hozzátették, hogy a frontember december 26-án – csak 2 nappal halála előtt – szerzett tudomást betegségéről. Lemmy még megélhette 70. születésnapját, amely pont Szentestére esett.

Az énekes, Los Angeles-ben élt és ünnepelt szűk családi körben. „Nem tudjuk kifejezni a sokkot és a szomorúságot, amit érzünk, nincsenek rá szavaink.” – osztotta meg az együttesből Phil „Wizzö” Campbell (gitár) és Mikkey Dee (dob).  A zenekar tagjai felhívták a figyelmet a frontember utolsó kívánságára is, mely szerint ünnepeljék az életet. Tiszteletére egy megemlékezést tartanak, melyen a rajongók leróhatják kegyeletüket és megoszthatják a zenészhez kapcsolódó emlékeiket.

A zenekar 2016-ban akarta folytatni az új album, a Bad Magic turnéját, amely augusztusban látott napvilágot. Az említett lemez nagyon pozitív visszhangra talált nem csupán a rajongók, hanem a kritikusok körében is. Ám Lemmy a Motörhead számára pótolhatatlan. Ő volt a zenekar hangja, arca, zeneszerzője – egyszóval az együttes motorja. Lemmy egyéniségéről árulkodik Victory or Die és a Till The End számok, melyek erőt adnak mindazok számára, akik gyászolják a legendás előadót.

[vembed youtube=”msrwsyilFbU” ]

Rock’n’rolljával befolyásolta a metált

Lemmy Kilmister, eredeti nevén Fraser Kilmister, 1945. december 24-én született egy angol városban, Stoke-on-Trentben. 1975-ben a gitárossal, Larry Wallis-szal és a dobossal, Lucas Fox-szal zenekart alapítottak, mely a Bastard nevet kapta. Lemmy ezt módosította Hawkind utolsó számára, a Motörheadre. A zenekar kontójára írható 22 lemez, valamint olyan nagy slágerek, mint például a Motorhead, Ace Of Spades, Overkill, Bomber vagy az Iron Fist.

A banda a heavy metal legnagyobb úttörői közé sorolható, bár Lemmy zenéjüket mindig rock’n’rollként definiálta. Azt is elárulta, hogy az elején sokkal jobban szimpatizáltak a punk zenekarokkal, mint a metál nagy ikonjaival. Tónusukkal megteremtették a brit heavy metal új hullámát. A zenekar nagy hatást gyakorolt több amerikai bandára, mint például a Metallicára. „Lemmy, te vagy egyetlen oka annak, hogy ez a zenekar létezik. Köszönettel tartozunk neked. RIP.” – nyilvánította ki részvétét közösségi oldalán a Metallica. Több előadóművész is csatlakozott hozzájuk, például Flea a Reg Hot Chili Peppersből, vagy Billy Idol. Az elsők között volt még Ozzy Osbourne: „Ma elveszítettem az egyik legjobb barátomat, Lemmy-t. Nagyon fog hiányozni. Egy harcos volt és legenda. Találkozunk a másik oldalon.”

[vembed youtube=”eBIa0o36pPo” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés