Kövess minket

Aztaa

A nap kérdése: Kanye West tényleg a saját fülzsírját eszi?

Thank you Kanye, very yummy!

Megosztva

Mit evett Jézus? – merült fel bennem a sokakat foglalkoztató kérdés egy nap. A Google-höz fordultam, hogy okosabb legyek, és gasztronómiai szempontból egészen izgalmas válaszokat kaptam. Először is, vegyük a Múlt-kor történelmi magazin cikkét, mely két olasz kutató, Generoso Urciuoli és Marta Berogno tanulmánya alapján a következő lehetséges ételeket sorolja fel, melyek az utolsó vacsorán elfogyasztásra kerülhettek:

  • kovásztalan kenyér
  • tzir (rómaiak által kedvelt halszósz)
  • bárány
  • sólet
  • olíva és izsók (mentaszerű növény)
  • pisztáciával kevert keserű füvek
  • és haroset (gyümölcsök és dió édes keveréke).

Érdekes, egészen jól hangzik. Aztán ott van az Origón (sorry not sorry) megjelent írás, mely szerint a Mindenható a kor étkezési szokásait és a zsidó hagyományokat is figyelembe véve egyebek mellett feltételezhetően

fügét, szőlőt, babot, lencsét, dinnyét, datolyát, diót, tejet, sajtot, tojást, uborkát, gránátalmát, bárányt, halat és különböző gabonákat ehetett.

Nem is rossz étrend, nem is rossz, én magam is enném. – ezzel a gondolattal zártam is volna le a kutatómunkát, majd jött a Vegán EQ névre hallgató blog bejegyzése és minden eddig sorolt húsételt kezdhettem is volna kihúzgálni a fenti két listáról, hiszen történelmi bizonyítékok vannak rá, hogy Jézus vegetáriánus volt!. Wow, gondoltam és már majdnem el is kezdtem hinni nekik, majd hamar megkaptam a cáfolatot, hiszen a Biblia is megerősíti, hogy Jézus nem volt se vega, se vegán

Oké, ezután már úgy voltam vele, hogy mindegy, pontos magyarázatot ennyi idő távlatából úgysem fogunk kapni és le is tettem a dologról, annyit mindenesetre biztosan megtudtam, hogy Isten fia fogyasztott húst. Erről ennyit. Aztán ma este megláttam a HotNewHipHop cikkét, mely a reinkarnálódott, modern kori Jézusunk, egyes hiphop és fashion-fanatikusok körében az egyetlen valaha létező Jézus, Kanye West étkezési szokásairól rántja le a leplet és egészen meghökkentő dolgot tár elénk. 

Mégpedig azt, hogy Kanye, akarom mondani Ye, akarom mondani Yeezus, akarom mondani J É Z U S, ha valószínűleg nem is gyakran, de bizony fogyaszt valamit, az a valami pedig a

FÜLZSÍR.

Vagy legalább is ezt akarják eladni nekünk.

Forrás: DAZED

 Hogy mi ez az egész pontosan? Elmagyarázom.

Mint számtalanszor megírtuk már, Kanye West a közelmúltban útjára indított egy új zenés projektet, nevezetesen a Sunday Service-t, ami tulajdonképpen egy némi egoizmussal kevert, minden vasárnap megtartott istentisztelet, melynek keretein belül Kanye dalok feldolgozásait adják elő az amúgy is fenségesnél fenségesebb módon, egy óriási gospel kórus kíséretében. 

Na, ez ugyanúgy meg lett tartva most vasárnap, azaz szeptember elsején is, egy lelkes rajongó (j0rgecastr0) pedig egészen közel tudott kerülni a mennyből leszállt előadóhoz, így nem meglepő módon serényen videózott is végig. Csakhogy volt egy dolog, amit a felvételeit nézegetve csak utólag vett észre:

Mr. West az ünneplés közben odanyúlt a füléhez, birizgálta picit, majd a szájához emelte az ujját. [twitter]https://twitter.com/j0rgecastr0/status/1168213370073493504[/twitter]

Nem is kellett sok, a videó két nap alatt több mint 3 millió megtekintést generált Twitteren, több mint 130 ezren kedvelték és több mint 25 ezren retweetelték, és ami a legfontosabb:

elterjedt, hogy Kanye West a saját fülzsírját majszolja.

Az internet és sajtó reakciói vegyesek voltak, a bulvárlapok rendre lehozták, hogy Ye egy kriminális fülzsírzabáló (a Cosmopolitan speciel Kanye West még sosem volt ilyen undorító címmel közölt cikket, melynek leírásában felszólítják a nézőt, hogy csak akkor lessen rá a videóra, ha épp nem eszik), vagy ha nem is túlozták el ennyire a dolgot, azért nem cáfolták, hogy a fülében turkált, majd utána leszopogatta az ujját, holott mindez közel sem ennyire biztos. 

Ugyanis a videóból nem látszik tisztán, hogy mit is csinál pontosan Ye, és inkább olyan, mintha a cimpáját fogdozná, ahol köztudottan nem található fülzsír. Ezt bebizonyítandó született a Rolling Stone magazin oknyomozó írása, melynek szerzője kockáról kockára elemzi a felvételt, majd arra jut, hogy nem érdemes mindent elhinnünk, amit a Twitteren látunk, hiszen:

  • Ye nem is ért hozzá a fülnyílásához, sokkal inkább vakaráshoz hasonlító mozdulatsort végzett a cimpája körül, az ujján pedig nincs nyoma nyálkás, zsíros anyagnak.

  • amikor az ajkaihoz érinti a kezét, olyan, mintha a nyelvéről próbálna leszedni valamit, ahelyett, hogy a fülzsírt ízlelgetné.

Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy Mr. West egyszerre érzett viszketést a fülén és valami kellemetlent a szájában. (Aztán ki tudja, lehet, hogy a Jesus is King készítése közben jókat falatozott a saját fülnyílásából. )

Konklúzió 1: ahogy abban sincs igazság, hogy Jézus vajon ezt, vagy azt evett-e, úgy ebben az esetben sincs, bár a videó elemzése után valószínűbb, hogy nem majszolt fülzsírt a rapper. 

Konklúzió 2: beszippantott egy végtelenül káros, az elmémet elemésztő bulvár-örvény, ami miatt milliókkal együtt azon gondolkozom, hogy vajon egy előadó, tágabb értelemben véve egy számomra ismeretlen személy, aki semmilyen közvetlen hatást nem gyakorol az életemre és akivel soha nem fogok kapcsolatba kerülni vajon eszi-e a fülében található ragadós valamit, vagy sem. 

Konklúzió 3: az internet továbbra is egy pöcegödör, döntsetek hát az ügyben Ti.

Valóban fülzsírt majszolt Kanye?
Igen, egyértelműen látszik a videóból.
Tartózkodom, mivel nem lehet biztosan eldönteni a felvételből.
Dehogy, az egészet csak felfújták a bulvárlapok meg a trollkodó twitterezők.
Nyilván, tuti fülzsíron él, csak titkolja.
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés