Tech
A PlayStation beszünteti a lemezes játékok forgalmazását
A videojáték-ipar egyik legnagyobb változását jelentette be a PlayStation: a vállalat közölte, hogy 2028 januárjától megszünteti az új PlayStation-játékok fizikai lemezes kiadását. Az ezt követően megjelenő új címek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, a PlayStation Store-on és a kiskereskedőknél.
A Sony hangsúlyozta, hogy a döntés nem érinti a korábban megjelent, illetve a 2028 januárja előtt még lemezes formában piacra kerülő játékokat. Ezek továbbra is megvásárolhatók és használhatók maradnak.
A vállalat szerint a lépés a fogyasztói szokások változására adott reakció. A Sony úgy látja, hogy a játékosok egyre nagyobb része választja a digitális vásárlást, miközben a fizikai adathordozók iránti kereslet folyamatosan csökken. A közlemény szerint a digitális média népszerűsége mára jelentősen meghaladja a lemezes kiadásokét. Ez amúgy egyes felmérések szerint 80-90%.
A cég azt is közölte, hogy továbbra is az innovációra összpontosítanak, és szeretnék minél egyszerűbbé tenni a játékok elérését és megvásárlását, akármit is jelentsen ez.
A bejelentés egy korszak végét jelentheti a PlayStation-tulajdonosok számára, hiszen több mint három évtized után fokozatosan eltűnhetnek a boltok polcairól az új PlayStation-játékok dobozos kiadásai.
Legutóbb amúgy az egyik legjobban várt videojáték, a GTA 6 kiadója jelentette be, hogy csak digitális formában fogják árusítani a játékot.