Kövess minket

Bulvár

A rendőrség azt gyanítja, hogy Jason Derulo kirabolta saját magát

700 ezer dollárnyi ékszer és készpénz tűnt el az énekes házából.

Megosztva

Forrás: MTI / Bodnár Boglárka

Szeptember végén történt, hogy rablók jártak Jason Derulo Los Angeles-i házában. Persze nem látogatóba érkeztek a rosszfiúk a 28 éves énekeshez: feltörték a széfjét, és ellopták a nagyjából 600 ezer dollárt (150 millió forintot) érő, féltve őrzött ékszereit, illetve még 80 ezret (21 millió forint) készpénzben. A rendőrség azóta nagy erőkkel nyomoz az ügyben, de van egy-két fura részlet, ami nem hagyja őket nyugodni.

Például, hogy a betörők pillanatok alatt bejutottak a hatalmas házba, és még hamarabb megtalálták a már említett széfet. Ennek a feltörésével sem bíbelődtek túl sokat, szinte ujjgyakorlat volt a szétverése számukra. Ezen a ponton már valóban úgy tűnhet, hogy a srácok megrendelésre érkeztek, hiszen túl jól ismerték a házat belülről.

Az épületben egy alkalmazotton kívül senki sem tartózkodott, ő pedig olyan mélyen aludt, hogy semmit sem hallott az egészből. A nyomozók egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy az énekes „rendelte meg” a betörést, aki így próbálja lerántani a biztosítóját, méghozzá nem kevés pénzzel.

Cseles. Nagyon cseles.

(TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés