Kövess minket

Aztaa

A „rizz” lett az év angol szava

Megosztva

A Z generációs szleng, a „rizz” volt 2023 szava, legalábbis az Oxfordi Egyetem hivatalos tudományos lapja szerint.

A szó, mely gyakorlatilag a „karizmának” a rövidítése, egyesek szerint 2022-ben került be először a közbeszédbe, miután kikerült a gamer közösségek köreiből, de igazán nagyot idén nyáron robbant, mikor a színész, Tom Holland használta magára egy interjúban. A Pókember filmek főszereplője így nyilatkozott: „Korlátozottan van rizzem.” Később kifejtette, hogy barátnője, a szintén színésznő Zendaya szívét úgy nyerte el, hogy sokáig ostromolta, tehát nem a túlcsorduló karizmája vitte sikerre (mivel saját bevallása szerint nincs neki olyan).

A „stílus, báj, vonzerő„, illetve „a romantikus vagy szexuális partner vonzására való képesség” szlengje olyan jelölteket utasított maga mögé az Oxfordi Egyetem listáján, mint a „Swiftie” (Taylor Swift lelkes rajongója), a „situationship” (nem hivatalos romantikus vagy szexuális kapcsolat) és a „prompt” (egy mesterséges intelligenciaprogramnak adott utasítás).

Az angol publikáció szerint a rizz ilyen szintű felfutása azt mutatja, hogy az internet hogyan képes a kezdetben peremszavakként kezelt kifejezéseket a mainstreambe repíteni. „A nyelvi fejlődés és elterjedés történetei, amelyek korábban évekig tartottak, ma már hetekig vagy hónapokig tarthatnak” – áll a közleményben.

Tavaly a lustaságra utaló „goblin mód” volt az év szava.

(The Guardian)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés