Kövess minket

Pop

A Sony elismerte, hogy kamu Michael Jackson számokat jelentetett meg igaziként

Egy rajongót annyira zavarták a kamu dalok, hogy perre ment.

Megosztva

Forrás:

Több igazinak beállított Michael Jackson dalról derült ki, hogy igazából nem a néhai Pop Királya énekelte fel őket, pedig hivatalos albumon szerepeltek. Egy rajongó elment a falig, hogy bebizonyítsa az igazát.

A szóban forgó dalok, a “Monster,” “Keep Your Head Up,” és a“Breaking News” Jackó „Michael” című posztumusz lemezén találhatóak, mely 2010-ben jelent meg a Sony Music gondozásában. A trekik a megjelenés után nagy vitát gerjesztettek Jackson rajongói körében, többen úgy gondolták, hogy nem ő szerepel ugyanis rajtuk. Az egyik rajongó a közösség segítségével be is perelte a Sony-t, hogy kiderüljön az igazság. 

[vembed youtube=”_bfDFaxJG50″ ]Az ügy tehát bíróságra került, ahol Vera Servoa nevű rajongó azzal vádolta Jackó barátait Eddie Casciót, és James Victor Portét, hogy „hamisított” Michael zenéket értékesítettek a Sony-n keresztül. A zenész barátai azt állították, hogy a dalokat még 2007-ben rögzítették Cascio lakásában, Servoa viszont vitatta ezt, ő úgy gondolta, hogy egy Jason Malachi nevű imitátor énekelte fel a dalokat. A Sony Music Entertainment végül elismerte, hogy a dalokon tényleg nem Michael szerepel, de az nem tisztázott, hogy ez jár-e bármi nemű büntetéssel a kiadó felé.

[vembed youtube=”U33Q0reRQMM” ](VIBE)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés