Kövess minket

Aztaa

A Sports Illustrated szerint Kevin Durant lesz a 2021-22-es NBA szezon legjobb játékosa

Megosztva

Ahogy az minden évben lenni szokott, a sport terén abszolút mértékadónak számító Sports Illustrated magazin idén is megjósolta, hogy vajon kik lehetnek az előttünk álló, 2021-22-es NBA szezon legmeghatározóbb játékosai. Az SI által összeállított, mondhatni szubjektív százas lista annyiban különleges, hogy szinte csak és kizárólag az október 19-én startoló idényt veszi alapul. Nincs jelentősége például annak, hogy adott kosaras, melyik csapatban pattogtat éppen, meg annak sem, hogy mekkora tehetség mondjuk a jövőre nézve. Magyarán az „itt és most számít”, nem pedig a potenciál, vagy a franchise előrelátható sikere, esetleg bukása. Persze bizonyos mutatókat azért kiértékeltek az SI szakértői a lista kialakításakor: a legfontosabb kritérium, hogy a játékos sokoldalú legyen, vagyis támadásban és védekezésben egyaránt jól kell muzsikálnia, hiszen enélkül fikarcnyi esélye sincs a legjobbak közötti helyek valamelyikét megszerezni. Mindeközben az sem mellékes, hogy ki mennyire sérülékeny a nagyobb nevek közül. Kawhi Leonard, Jamal Murray, illetve Klay Thompson sokat volt maródi tavaly – ez akár még az idei szereplésükre is rányomhatja a bélyegét.

A listán, mint említettük, száz játékos szerepel, de mi csak az első tízre koncentrálnánk jelen pillanatban.

Kezdjük is rögtön az első hellyel, melyet – némileg meglepő módon – a Brooklyn Nets klasszisa, Kevin Durant húzott be. A Sports Illustrated szerint a legnagyobb eséllyel tehát ő zsebelheti be a legjobb játékosnak járó MVP trófeát az alapszakasz zárásakor, 2022 áprilisában. KD-t a Görög Szörny, azaz Giannis Antetokounmpo követi, míg a harmadik helyre a sokadik virágzását élő, LeBron James került. Steph Curry lett a negyedik két európait, Nikola Jokicot és Luka Doncicot maga mögé utasítva. Hetedik helyen James Harden futott be, Joel Embiidet és Anthony Davist megelőzve, míg a top tízet Kawhi Leonard zárja.

Amennyiben a teljes lista is érdekel, az a Sports illustrated oldalán elolvasható.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés